// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Románia a művelődés terén sem tör az EU statisztikák élére

// HIRDETÉS

Az elmúlt tíz évben nőtt a kultúrafogyasztás mértéke Romániában, de így is az utolsók között szerepel a statisztikában.

Már megszokhattuk, hogy Románia a legtöbb EU-s statisztikai lista végén kullog, hacsak nem a fabudik vagy a halálos közúti balesetek gyakoriságáról van szó. Talán nem meglepő, hogy a kultúrára és szabadidős tevékenységekre fordított lakossági kiadások terén is sereghajtó az ország: a 2017-es adatokat megvizsgáló friss Eurostat-statisztika alapján egyedül a görögök költenek a románoknál is kevesebbet ilyesmire.

Átlagosan az Európai Unió tagállamaiban a teljes fogyasztás 8,5 százalékát fordították kultúrára és rekreációra, összesen 710 milliárd eurót. Az egy főre eső uniós átlag 1400 euró.

A legkevesebbet Görögországban (4,6%), Romániában (5,8%), Írországban és Luxemburgban (5,9%), illetve Cipruson (6%) áldoznak a kultúra oltárán. A lista élén a skandináv országok szerepelnek: Dánia (11,5%), Svédország (11%) és Finnország (10,5%). Előkelő helyen szerepel még Szlovákia (10,4%), Hollandia (10,1%) és Ausztria (10%) is. Magyarország a huszadik helyen áll, megelőzi Olaszországot és Portugáliát, de Bulgáriát és Lengyelországot nem.

Az elmúlt tíz évben egyébként a legtöbb tagállamban csökkent a kulturális és szabadidős tevékenységek iránti kereslet, a legnagyobb visszaesés Finnországban, Szlovéniában, Írországban és Belgiumban történt, míg a legnagyobb növekedést Szlovákia, Litvánia és – micsoda meglepetés – Románia érte el. Egy évtized alatt mintegy 1 százalékos növekedés következett be Romániában, de ezzel együtt is csak az utolsó előtti helyre sikerült feltornásznia magát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

248 km/órával robogott Székelyföld felé
Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

// még több főtér.ro