Magyarországon kellemes, Romániában kellemetlen meglepetés érte őket.
A közismert, sajnálatos történelmi események miatt a román-magyar viszony nem a legfényesebb, azonban most egy román pár igencsak szép dolgokat mondott Magyarországról.
Romániát viszont alaposan a földbe döngölték.
Andrei és Laura Pop IT-szakemberként dolgozik, és a nyári szabadságot rendszerint egzotikus külföldi helyszíneken tölti.
Idén azonban a koronavírus-járvány miatt úgy döntöttek: közelebbi célpontokat választanak. Ezért egy hetet a Balatonon, egy hetet pedig a román tengerparton, Mamaián töltöttek el.
Mint utólag elmondták, a két helyszínt összes sem lehet hasonlítani, mert nem egy ligában játszanak.
A Balaton partján július végén, illetve augusztus elején töltöttek el néhány napot, és igencsak elégedettek voltak.
Mint elmondták, kitűnő körülmények között szálltak meg, a szálloda kifogástalan volt, a személyzet pedig figyelmes volt, és mindent megtett azért, hogy jól érezzék magukat.
Az árak ugyan nem voltak alacsonyak, de méltányosnak nevezték őket, legalábbis a romániai viszonyokhoz képest, mivel finom ételeket és jó borokat fogyaszthattak.
Hozzátették, a szállodában kifogástalan tisztaság fogadta őket, a személyzet pedig mindvégig segítőkész volt, ha hajlani két órakor volt szükségük valamire, öt percen belül elintézték. Egy fiatal nő még románul is tudott velük értekezni – ő vélhetően erdélyi lehetett.
A következő hetet a román tengerparton töltötték, és teljesen ellentétes következtetésre jutottak.
Már az első napon kellemetlen meglepetésként érte őket, hogy a tengerparti strandok és az utcák szemetesek voltak, mindenütt kétes eredetű bűz terjengett, rengeteg légy volt, és a zajt is nehezen viselték el.
A parton még nagyobb sokk érte őket: tele volt kigyúrt, bűnöző külsejű, izomagyú alakokkal, akik úgy néztek ki, mintha pumpával fújták volna fel őket.
A társaságukban levő nők sem voltak bizalomgerjesztőbbek: igazi plázacicák voltak, mindegyikük tetovált volt, úgy néztek ki, mintha műanyagból készültek volna.
Együtt söröztek a férfiakkal, közben pedig mindenféle szégyenérzet nélkül köpködték a napraforgómag-héjat a homokba.
És ez még nem minden: már a második vagy a harmadik napon romlott ételt tálaltak föl nekik, amihez hozzá sem tudtak nyúlni, amikor pedig közölték a vendéglő illetékeseivel, hogy a fogyasztóvédelemhez fordulnak, az arcukba nevettek.
Mint elmondták, az az érzésük volt, hogy a román vendéglátósoknak eszük ágában sincs bármit is tenni azért, hogy a turisták jól érezzék magukat, és jövőre is visszatérjenek. Inkább azt az elvet vallják, hogy aki idén odatévedt, arról a lehető legtöbb bőrt lehúzzák, jövőre meg majd találnak helyettük más balekot.
Az árak ráadásul indokolatlanul magasak voltak, akkorák, mint az egzotikus külföldi nyaralóhelyeken. Eközben a pénzükért csak pocsék körülményeket kaptak, zajt, hajnalig harsogó manele zenét, valamint zsúfoltságot, mivel senki sem törődött a távolságtartással. Ezért aztán eszük ágában sincs visszatérni oda.
A pár következtetése hízelgő: bár a Balatont a Fekete-tengerhez képest „lavórnak” nevezték, hozzátették, hogy a magyarok igazi gyöngyszemet varázsoltak ebből a lavórból. Szerintük ha Romániában lenne a tó, akkor gazlepte, elhagyatott hely lenne, amivel senki sem törődik.
Megjegyezték azt is, hogy szerintük ha a román tengerpart Magyarországé lenne, már annyira fölfejlesztették volna, hogy rég lekörözték volna a bolgárokat.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.