Román turisták: a Balaton egy gyöngyszem, a román tengerpart szemetes, zajos posvány

A közismert, sajnálatos történelmi események miatt a román-magyar viszony nem a legfényesebb, azonban most egy román pár igencsak szép dolgokat mondott Magyarországról. Romániát viszont alaposan a földbe döngölték. Andrei és Laura Pop IT-szakemberként dolgozik, és a nyári szabadságot rendszerint egzotikus külföldi helyszíneken tölti. Idén azonban a koronavírus-járvány miatt úgy döntöttek: közelebbi célpontokat választanak. Ezért egy hetet a Balatonon, egy hetet pedig a román tengerparton, Mamaián töltöttek el. Mint utólag elmondták, a két helyszínt összes sem lehet hasonlítani, mert nem egy ligában játszanak. A Balaton partján július végén, illetve augusztus elején töltöttek el néhány napot, és igencsak elégedettek voltak. Mint elmondták, kitűnő körülmények között szálltak meg, a szálloda kifogástalan volt, a személyzet pedig figyelmes volt, és mindent megtett azért, hogy jól érezzék magukat. Az árak ugyan nem voltak alacsonyak, de méltányosnak nevezték őket, legalábbis a romániai viszonyokhoz képest, mivel finom ételeket és jó borokat fogyaszthattak. Hozzátették, a szállodában kifogástalan tisztaság fogadta őket, a személyzet pedig mindvégig segítőkész volt, ha hajlani két órakor volt szükségük valamire, öt percen belül elintézték. Egy fiatal nő még románul is tudott velük értekezni – ő vélhetően erdélyi lehetett. A következő hetet a román tengerparton töltötték, és teljesen ellentétes következtetésre jutottak. Már az első napon kellemetlen meglepetésként érte őket, hogy a tengerparti strandok és az utcák szemetesek voltak, mindenütt kétes eredetű bűz terjengett, rengeteg légy volt, és a zajt is nehezen viselték el. A parton még nagyobb sokk érte őket: tele volt kigyúrt, bűnöző külsejű, izomagyú alakokkal, akik úgy néztek ki, mintha pumpával fújták volna fel őket. A társaságukban levő nők sem voltak bizalomgerjesztőbbek: igazi plázacicák voltak, mindegyikük tetovált volt, úgy néztek ki, mintha műanyagból készültek volna. Együtt söröztek a férfiakkal, közben pedig mindenféle szégyenérzet nélkül köpködték a napraforgómag-héjat a homokba. És ez még nem minden: már a második vagy a harmadik napon romlott ételt tálaltak föl nekik, amihez hozzá sem tudtak nyúlni, amikor pedig közölték a vendéglő illetékeseivel, hogy a fogyasztóvédelemhez fordulnak, az arcukba nevettek. Mint elmondták, az az érzésük volt, hogy a román vendéglátósoknak eszük ágában sincs bármit is tenni azért, hogy a turisták jól érezzék magukat, és jövőre is visszatérjenek. Inkább azt az elvet vallják, hogy aki idén odatévedt, arról a lehető legtöbb bőrt lehúzzák, jövőre meg majd találnak helyettük más balekot. Az árak ráadásul indokolatlanul magasak voltak, akkorák, mint az egzotikus külföldi nyaralóhelyeken. Eközben a pénzükért csak pocsék körülményeket kaptak, zajt, hajnalig harsogó manele zenét, valamint zsúfoltságot, mivel senki sem törődött a távolságtartással. Ezért aztán eszük ágában sincs visszatérni oda. A pár következtetése hízelgő: bár a Balatont a Fekete-tengerhez képest „lavórnak” nevezték, hozzátették, hogy a magyarok igazi gyöngyszemet varázsoltak ebből a lavórból. Szerintük ha Romániában lenne a tó, akkor gazlepte, elhagyatott hely lenne, amivel senki sem törődik. Megjegyezték azt is, hogy szerintük ha a román tengerpart Magyarországé lenne, már annyira fölfejlesztették volna, hogy rég lekörözték volna a bolgárokat.