Sebastian Colţescu miatt a meccs is félbeszakadt.
FRISSÍTÉS: Időközben a Bogdan Aurescu vezette román külügyminisztérium is reagált az esetre. A minisztérium olyat tett, amire azért nem sűrűn volt eddig példa: megváltoztatta hivatalos Facebook-oldalának borítóképét. Persze nem vakarózott sokat az üzenettel, egyszerűen átvette a török csapat által kitett rasszizmusellenes képét.
Bár román csapat nem szerepel a labdarúgó Bajnokok Ligája idei kiírásában, a csoportkör kedd esti, utolsó fordulója után most mégis mindenki a románokról beszél.
Pontosabban Sebastian Colţescu negyedik játékvezetőről, aki egy megjegyzésével idő előtt véget vetett a Paris Saint Germain és a török Basaksehir mérkőzésének.
És előfordulhat, hogy a saját karrierjének is.
Történt ugyanis, hogy a mérkőzés elején a szintén román játékvezető, Ovidiu Haţegan kiállította a kispadról a törökök kameruni másodedzőjét, Pierre Webót, mert az túl agilisan reklamált.
Az első beszámolók még arról szóltak, hogy a Basaksehir vezetőedzője, Okan Buruk nem értette pontosan, hogy mi is történt, ezért rákérdezett Colţescunál, hogy ki a kiállított.
Később kiderült, hogy nem ő, hanem Haţegan játékvezető kérdezett rá a pálya szélén álló negyedik játékvezetőnél, pontosan ki is renitenskedett a kispadon. Így aztán románul zajlott közöttük a beszélgetés.
Ekkor mondta a román negyedik bíró anyanyelvén: „Az a fekete”. Igen ám, de románul a fekete, az negru. A kameruni (egy része volt francia gyarmat, ugye) edző viszont negrót értett (számára logikusan), ami valóban meredek kifejezés.
Ez kiverte a biztosítékot, a szenegáli Demba Ba felháborodott, őt is kiállították.
Ekkor a Basaksehir levonult a pályáról.
Miután a PSG illetékesei megtudták, miről van szó, szolidaritásból a francia csapat is otthagyta a játékteret.
PSG v Basaksehir assistant referee allegedly said the "n-word" to a staff of Basaksehir pic.twitter.com/TIDp5vlyk1
— noobfcb (@noob_fcb) December 8, 2020
Ekkor hosszas egyeztetés kezdődött a Basaksehir illetékesei és az UEFA között, és végül abban állapodtak meg: a meccset szerdán este újrajátsszák, de a törökök feltételül szabták, hogy ne a román játékvezetők legyenek pályán.
Az UEFA persze azonnal elhatárolódott a rasszistának tekintett megjegyzéstől, mint ahogy a török sportminiszter is szolidaritását fejezte ki a csapattal.
✊?✊? NO TO RACISM | #Respect pic.twitter.com/Ic1BzfANoi
— İstanbul Başakşehir (@ibfk2014) December 8, 2020
Sőt maga Recep Tayyip Erdogan török elnök is véleményt nyilvánított: elítélte a rasszistának minősített kijelentést.
Temsilcimiz Başakşehir’in teknik ekibinden Pierre Webo'ya karşı sarf edilen ırkçı sözleri şiddetle kınıyor, UEFA tarafından gereken adımların atılacağına inanıyorum.
Sporda ve hayatın tüm alanlarında ırkçılığa ve ayrımcılığa kayıtsız şartsız karşıyız. #Notoracism
— Recep Tayyip Erdoğan (@RTErdogan) December 8, 2020
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) óvatosabban fogalmazott: jelezte, várja a vizsgálat eredményét, de azért hozzátette, elhatárolódik minden rasszista vagy idegengyűlölő kijelentéstől.
A bukaresti Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke, Asztalos Csaba viszont egyértelműen rasszistának minősítette a kijelentést.
Szerinte a megjegyzést nem lehet semmilyen másféleképpen értelmezni, Colţescu pedig ezzel bizonyította, hogy teljesen felkészületlen, és nem ismeri sem a FRF, sem az UEFA, sem a FIFA értékeit.
Asztalos szerint Colţescunak fogalma sincs arról, hogy a „fekete” kijelentés egyértelműen rasszista.
Asztalos ehelyett az „afroamerikai” kifejezést javasolta – ami azonban meglehetősen nagy baki, hiszen ezt az Egyesült Államokban élő, afrikai származású polgárokra használják, Pierre Webo pedig kameruni.
A szerdai nap folyamán aztán a román külügy is reagált - igaz, csupán annyit, hogy Facebook-oldalának borítóképét kicserélte az UEFA által megosztott rasszizmusellenes üzenetre.
Románia számára egyébként úgy hiányzott az újabb rasszizmusbotrány, mint halnak a bicikli, hiszen az elmúlt években már szénné büntették a román szövetséget, miután a válogatott meccsein – függetlenül attól, kivel játszottak – a román futballhuligánok következetesen a magyarokat gyalázták.
Nem jött össze a továbbjutás a Fradinak
Szintén kedden este játszották a G csoport utolsó meccseit is, amelyekben a Ferencváros is érdekelt volt. A magyar bajnok Kijevben lépett pályára a Dinamo ellen, de mivel 1-0 arányban kikapott, egy ponttal utolsóként végzett a kvartettben, így a harmadik helyezett kijeviek folytathatják tavasszal az Európa ligában a kupaszereplést.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.
Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.
Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.
További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.