// 2026. február 23., hétfő // Alfréd

Román akadémiai nagyágyú: A magyarok? Hát azok kinyírnak minket!

// HIRDETÉS

A mioritikus tudomány fellegvárának alelnöke persze nem retteg a magyarok nyilaitól. Szavait inkább afféle bezzegelésnek szánja.

Emlékeznek még Răzvan Theodorescura? Az az, a művészettörténész, a forradalom utáni első szabad(nak nevezett) Román Rádió-televíziós Társaság elnöke, 2000 és 2004 között művelődési miniszter, szenátor (PSD-s, naná), újabban pedig a Román Akadémia egyik alelnöke. Ja, és Ion Iliescu elvtárs kreatúrája. Aki elég sok taslit kapott, többek közt azért, ahogy az 1990-es bányászjárás idején manipulálgatta az irányítása alatt levő rádió és televízió híreit. Persze, fel se vette.

Na, ezt a Theodorescu urat a minap jól meginterjúvolták, hogy mi is van ezzel a Romániával, meg a románokkal. És a 79 éves főtudor jól megmondta. Például, hogy régen minden jobb volt, há' né', szinte minden moldvai faluban volt könyvtár, olvastak a parasztok, szóval a románok sokkal felkészültebbek voltak a kommunizmus idején, mint ma, a kapitalista demokráciában.

Persze, igazi államférfi sem terem már a mioritikus tájakon. Az utolsó államférfi Iuliu Maniu volt. Persze, akadtak még, hát ők valósították meg a Nagy Egyesülést is. Ja, ezek az államférfiak szinte mind akadémikusok voltak. Megjegyezzük: Theodorescu úr logikájából kiindulva, ha ma nincsenek államférfiak, akkor, ugye, ő maga sem az, és ha amaz államférfiak szinte mind akadémikusok voltak, akkor már a Román Akadémia sem a régi, ha egyszer ő, Theodorescu úr, akadémikusi minősége ellenére sem képes államférfivá nőni.

Aztán az akadémikus úr rátért a román külpolitikára. És mit ad Isten, rögtön az Európai Unióval, Közép-Európával, no meg a Visegrádi Négyekkel kezdte. Na, az igen, a Visegrádi Négyek! Ők tudnak tárgyalni az EU-val. Szépen, egyenes gerinccel. Nem úgy mint Románia, amely lekapott kucsmával hajlong Brüsszelben. De hát, hiába, a Négyeknek ott az Osztrák-Magyar Monarchia Öröksége. Romániának meg ott a nagy semmi. Mit is keressen Románia a Négyek között?

Ja, és Magyarországnak persze ott van Orbán Viktor. Theodorescu úr szerint szidhatják a románok Orbán Viktort, amennyit csak akarják, de tessék: Orbán Viktornak van külpolitikája, az oroszországi kapcsolatokat is beleértve. És Románia? Külpolitika? Ugyan, kérem! Románia padlón van. És nem csak, ami az Oroszországgal való (v)iszonyt illeti. Hát nézzék, a kis Magyarországgal sem tud mit kezdeni a mioritikus haza. Amikor Románia előáll azzal a „Románia 100” nevű hülyeséggel, a szomszéd rátromfol a „Magyarország 1000”-rel. És máris kinyírtak minket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn
Főtér

Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn

Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész
Krónika

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro