// 2024. október 2., szerda // Petra
Tragédia

Rettenet a Bánságban: négy gyerek égett benn egy lakásban

Temesváron történt a szörnyű eset.

Tragédiába torkollt egy tűzeset szerdán este Temesváron: négy gyerek égett benn egy lakásban. A tűzoltókat egy kétlakásos házhoz riasztották, ahol kigyulladt az egyik lakás. A két lakásban összesen kilencen laktak, négy felnőtt és öt gyerek. Közülük öten orvosi ellátásra szorultak, négyüket pedig kórházba is kellett szállítani. A tűzoltók eközben tették a borzasztó felfedezést: a kiégett lakásban bennégett négy gyerek. Csupán 14 éves testvérüknek sikerült kimenekülnie. Mint kiderült, a szülők nem voltak otthon a tragédia idején. A 6 éves, 3 éves, 2 éves és 3 hónapos testvéreket a 14 éves nagyobb testvérük gondjaira bízta az édesanyjuk. A szobában, ahol a négy kisgyerek tartózkodott, akkor keletkezett a tűz, amikor a 14 éves fiú a konyhába ment, hogy tejet melegítsen a kistestvérének. Amikor visszatért, olyan sűrű füst fogadta, hogy nem tudott bemenni a hálószobába. Ő riasztotta a szomszédokat, akik azonnal hívták a tűzoltóságot. Ekkorra azonban a tűz már kiterjedt a ház tetőzetére is. A túlélő gyermeket, a hívására hazaérkező édesanyát és két szomszédot is sokkos állapotban szállítottak kórházba. Az egyik szomszéd a portálnak elmondta: az édesanya gyakran hagyta magukra a gyermekeket, ezért a szomszédok fel is jelentették a rendőrségen. A feljelentésnek azonban nem lett következménye A tűzoltók gyanúja szerint a tragikus tűzvészt a kályha okozhatta.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro