// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Rengetegen akarnak állatrendőrök lenni, de az emberrendőrök ennek nem örülnek annyira

// HIRDETÉS

Mert igencsak jól fizet.

Talán még maga Marcel Vela korábbi belügyminiszter sem gondolta volna, hogy az általa megvalósított ötlet, az állatrendőrség létrehozása ennyire sikeres lesz: sokszoros a túljelentkezés a meghirdetett munkakörökre.

Korábban ugyan arról volt szó, hogy az állománynak 488 tagja lesz, amelyet 88 állatorvos is erősít majd, de most 264 állást hirdettek meg.

Nos, a munkakör annyira kapós, hogy átlagosan 16-szoros a túljelentkezés egy posztra: 4300-an jelentkeztek állatrendőrnek.

Ami nem is csoda, mivel a munka nem fizet rosszul.

De a régi rendőrök különösebben nem örülnek.

Cosmin Andreica, az Europol rendőrszakszervezet elnöke szerint az emberi és logisztikai erőforrásokat úgy kellett volna megszervezni, hogy a rendszer más hiányosságait is orvosolni tudják.

Sohasem történt ugyanis még olyasmi, hogy egy külön rendőri erő kizárólag ilyen szűk szegmenssel foglalkozzon.

Attól is tart, hogy a nem különösebben tehetséges vagy sikeres állatorvosok kaptak kapva az alkalmon, hogy az állatrendőrég tagjai lehessenek.

Ami nem is csoda, mivel a végzettségük – vagyis az állatorvosi egyetemi diploma – beleszámít a szolgálati időbe, ennek nyomán pedig várhatóan egyenesen főfelügyelői rangban kezdhetik a munkát.

De ez nem csupán a rangkórság miatt fontos: ha vezető beosztásba kerülnek, havi 6-7000 lejes fizetést is kaphatnak.

Egy közállatrendőr is mintegy 3500 lejes illetményre számíthat.

Ennyiért pedig nem csoda, ha mindenki a gonosz állatkínzók nyomába akar eredni.

Az állatrendőrség működéséről szóló rendelet rögzíti, milyen körülmények között állapíthatja meg egy rendőr, hogy egy állat veszélyben van, és dönthet arról, hogy biztonságba kell helyezni.

Eszerint egy állat akkor van veszélyben, ha szándékosan megsebesítik vagy kínozzák, állatviadalokon használják, lőgyakorlaton célpontként szerepelnek, ha szándékosan agresszívvá nevelik őket, vagy ha felügyelet nélkül tartózkodnak a közutakon.

A rendelet értelmében a megyei önkormányzatoknak kell majd létrehozniuk azokat a menhelyeket, ahova a rendőrök a bántalmazott állatokat vihetik.

A rendőrök a lakás tulajdonosának beleegyezése nélkül behatolhatnak abba az ingatlanba, ahol értesüléseik szerint veszélyeztetett állat tartózkodik.

Egyúttal a rendőri beavatkozásról fénykép- vagy videófelvétel is készülhet, ugyancsak az állat tulajdonosának beleegyezése nélkül.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro