// 2025. július 15., kedd // Henrik, Roland

Rendellenességek után kutatnak a korrupcióellenes ügyészségen

// HIRDETÉS

Az Igazságügyi Felügyelet azt vizsgálja, minden előírást tiszteletben tartottak-e a DNA ügyészei. Kövesi főügyész egyre jobban izzadhat.

Újabb ellenőrzésbe kezdett az Igazságügyi Felügyelet hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) – közölte a felügyelet szóvivője, Alin Alexandru.

A szóvivő szerint a DNA vezetősége tevékenységének hatékonyságát, a vonatkozó jogszabályok által megszabott feladatkör ellátását vizsgálják, valamint azt, hogy a korrupcióellenes ügyészség alkalmazottai tiszteletben tartották-e az előírásokat a 2016-ban és 2017 első félévében bejegyzett ügyekkel kapcsolatban, amelyek jogerős felmentő ítélettel zárultak.

Eközben Tudorel Toader igazságügy-miniszter közölte: elkészült a DNA főügyésze, Laura  Codruţa Kövesi menesztésének államfői elutasítása miatti alkotmánybírósági panasz vázlata, amelyet még módosítanak. A miniszter a hétfői nap folyamán egyeztet Viorica  Dăncilă miniszterelnökkel a beadványról. Közölte, ha szükséges, a dokumentumba az államfői hivatal jelentéséből is átvesznek részeket, és más javaslatokat is beleépítenek, amennyiben szükséges.

Toader azt is kijelentette, hogy nem a saját nevében fordul alkotmánybírósághoz, és nem személyes elégedetlenség miatt, hanem az egész kormány nevében.

Mint ismeretes, Klaus Iohannis államfő múlt hétfőn utasította vissza Toader Kövesi menesztésére vonatkozó javaslatát, arra hivatkozva, hogy azt a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét ellenőrző Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) sem támogatta.

Toader válaszában közölte, alkotmánybírósághoz fordul azzal a céllal, hogy a taláros testület állapítsa meg: alkotmányos természetű konfliktus robbant ki a kormány és az államfői hivatal között, az államfő ugyanis nincs felhatalmazva arra, hogy minősítse az ügyészségek tevékenységét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Kiskorúak elektromos rollerrel elszenvedett balesetéért a szülők ellen indítanak bűnvádi eljárást, figyelmeztet a rendőrség
Krónika

Kiskorúak elektromos rollerrel elszenvedett balesetéért a szülők ellen indítanak bűnvádi eljárást, figyelmeztet a rendőrség

Országszerte egyre több kiskorú szenved balesetet elektromos rollerrel. Szatmár megyében az elmúlt hétvégén három 10 és 12 év közötti gyereket kellett sérülésekkel kórházba szállítani.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé
Főtér

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament
Krónika

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament

Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.

Két ember meghalt, négyen megsérültek egy közlekedési balesetben
Székelyhon

Két ember meghalt, négyen megsérültek egy közlekedési balesetben

A rendőrség közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic) szerint a 7B jelzésű országút Arad és Tornya közötti szakaszán történt balesetben két autó volt érintett.

// még több főtér.ro