// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella

Rémálommá vált a centenáriumi utazás egy osztálynyi iskolásnak

// HIRDETÉS

Két éjszakát is szállás nélkül töltöttek Gyulafehérváron.

Felfoghatatlan, mi lehetett annak a pedagógusnak a fejében, aki úgy indult el egy osztálynyi iskolással a gyulafehérvári centenáriumi ünnepségre, hogy a fogcsikorgató hideg ellenére nem foglalt szállást, és semmilyen ellátást nem biztosított a gyermekeknek. A 22 fős gyermekcsoport és tanáruk november 30-án hajnalban, vonattal érkezett az egyesülés városába. A hétórás vonatozás után az állomáson várták meg a reggelt, majd részt vettek a gyulafehérvári nagygyűlés évfordulója alkalmából szervezett ünnepségeken. Este az ortodox székesegyházban maradtak, ahol egy koncertet hallgattak meg.

Az utazást szervező vallás- és történelemtanár a Digi 24-nek elmondta, az eredeti elképzelés szerint vasárnap reggel 9-kor indultak volna vissza, de a gyerekek fáradtak voltak, ezért a hajnali 3 órakor induló vonattal is számoltak. A hideg miatt döntöttek úgy, hogy a templomban maradnak. Többen elaludtak a padsorok között, egy gyermek eszméletét vesztette, ekkor hívták ki a mentőt.

A mentősök a helyszínen szembesültek azzal, hogy egy 22 fős gyermekcsoport és tanáruk tartózkodik a templomban, akik két napja nem aludtak. Ezek után több mentőautó érkezett és minden gyermek egészségi állapotát felmérték. A fiút kórházba szállították kivizsgálásra, a csoport többi tagját pedig a helyi főgimnáziumban szállásolták el, ahol – a december elsejei ünnepségre érkező látogatókkal számolva – már korábban felkészültek rá, hogy szükség esetén az iskola átalakítható legyen rögtönzött kórházzá. A csoportnak meleg ételt is biztosítottak, írja az Agerpres.

Az ügy körülményeit még kivizsgálják, valószínűleg a tanár ellen eljárás indul.

Frissítés

Jól vannak és már utaznak hazafele azok az Olt megyei gyerekek, akik Gyulafehérváron egy iskolában töltötték az éjszakát, mert nem volt szállásuk – közölte Adelin Bărbulete Olt megyei főtanfelügyelő, aki szerint a 22 gyermek és a tanár eredetileg egy napra indult el Dăneasa településről Gyulafehérvárra, ezért nem volt szükségük szállásra.

A főtanfelügyelő elmondta, beszélt az iskola igazgatójával és a csoportot kísérő tanárral is. A gyerekek jól vannak, már vonaton ülnek, 18:30-kor érkeznek Drăgăneşti-re, ahol az iskolabusz várja őket. A szülők írásos beleegyezésüket adták a kiránduláshoz, a tanfelügyelő szerint senki nem neheztel a kísérőtanárra.

A mentők kiszállását igénylő gyermek rosszullétének oka a pánik volt, a felügyelő tanár szerint aki árnyalta a sajtóben megjelent híreket mondván a csoport tagjainak volt élelmük és nem tartózkodtak egész nap a hidegben, mert néhány órára bementek egy bevásárlóközpontba, majd pedig a székesegyházba.

Az oktatási miniszter az ügy kapcsán azt mondta: felelőtlenség volt a tanár részéről úgy útnak indulni a több mint húsz gyermekkel, hogy nem volt szállásuk foglava, és az utazás sem volt pontosan leszervezve. Ecaterina Andronescu elképzelhetőnek tartja, hogy az osztálykirándulásokra vonatkozó szabályok szigorítására van szükség.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök
Székelyhon

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök

Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.

// még több főtér.ro