// 2026. május 25., hétfő // Orbán

Rászálltak feletteseik a közlekedési rendőrökre, akik bírság helyett csak figyelmeztetést adtak az autósoknak

// HIRDETÉS

Hiába, kell az államkasszába a pénz ezekben a válságos időkben.

A jelek szerint nagyon kellene a pénz a központi költségvetésbe, és az illetékesek az erre szakosodott adóhivatal mellett más állami szerveket is bevetnének a jó ügy érdekében.

Például a rendőrséget.

Az Europol rendőrszakszervezet szerdán jelentette be, hogy azt tapasztalta: a közlekedés-rendészet vezetői hadjáratot indítottak azon rendőrök ellen, akik nem rónak ki pénzbírságot a közlekedési kihágást elkövető autósokra, csupán figyelmeztetik őket.

Az érdekképviselet szerint a felettesek felelősségre vonják az érintetteket, az akció célja pedig az, hogy megfélemlítsék őket.

Na és persze főleg az, hogy a jövőben

ne legyenek ennyire vajszívűek, és szabjanak ki jó kis pénzbírságot a renitens autósokra.

Mindezt azzal támasztják alá, hogy az országos rendőr-főkapitányság keretében működő autópálya-rendőrség parancsnoka írásos formában kért magyarázatot azoktól a rendőröktől, akik csak figyelmeztetésben részesítették az autósokat, és azt követeli tőlük, hogy indokolják meg a döntésüket.

A szakszervezet úgy értékeli, hogy ezzel arra próbálja rábírni őket, hogy a jövőben pénzbírságot rójanak ki, a következő lépés így már csak az lenne, hogy normát is kiszabjanak, amelyet teljesíteniük kell.

Az Europol szerint ez az első alkalom, amikor írásos formában ismerik be az illetékesek, hogy a rendőröknek kötelező bírságot kiróni, függetlenül a körülményektől.

Ezzel pedig súlyosan megsértik a közlekedési rendőr függetlenségét, hiszen a hatályos törvények értelmében a helyszínen eljáró rendőr jogosult dönteni arról, indokolt-e a bírság vagy sem.

A szakszervezet ezért

arra kéri a rendőröket, hogy ne vegyék figyelembe a felszólítást,

illetve hogy  a jelentésekben rögzítsék: minden szankciót a kihágások megbüntetéséről szóló 1/2001-es kormányrendelet betartásával róttak ki.

A szakszervezet korábban amiatt is panaszkodott, hogy zaklatják, sőt fegyelmi eljárással sújtják azon rendőröket, akik politikusokat, vagy azok rokonait, ismerőseit bírságolják meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba
Krónika

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba

Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté
Főtér

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro