// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Rászállt az adóhatóság egy Dragneáról kompromittáló információkat publikáló oknyomozó portálra

// HIRDETÉS

Teljesen véletlenül épp akkor mentek ki ellenőrizni, amikor a nagyobbik kormánypárt elnökének állítólagos törvénytelen ügyleteiről írtak.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a sajtószabadság megsértése miatt az Országos Adóhatóság (ANAF) elnökének azonnali menesztését kéri – mondta Ludovic Orban, a párt elnöke.

„Az ANAF visszaélt hatalmával és kivizsgálást indított egy tényfeltáró újságíró csoport ellen. Ez a magatartás megengedhetetlen egy olyan országban, amely tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat. Semmiképpen sem tekinthetjük véletlennek, hogy néhány órával azután, hogy a Rise Project újságírói leleplező adatokat tettek közzé Liviu Dragneáról, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökéről, az ANAF ellenőrei lerohanták a szerkesztőséget” – írja abban a közleményben, amelyet Orban csütörtök este juttatott el az Agerpres hírügynökséghez.

Orban szerint, ha nem lépnek fel az ilyen akció ellen, az azt jelenti, hogy eltűrik az alkotmány által garantált szabadságjogok súlyos megsértését.

Orban ugyanakkor kéri az ellenőrzést elrendelő tisztségviselők menesztését is.

A Rise Project cikke szerint a belügyminisztérium titkosszolgálata (DGIPI) még 2011-ben olyan jelentést küldött a tárcának, amelyből az derül ki, hogy Liviu Dragneát, a PSD és a képviselőház jelenlegi elnökét, aki akkor még a Teleorman megyei önkormányzat élén állt, bűnszervezet tagjaként tartották számon.

A Rise Project által bemutatott jelentésben az áll, hogy Dragnea törvénytelen körülmények között szerezte meg az állami tulajdonban levű Tel Drum nevű útépítő céget, de titokban tartotta, hogy valójában ő a tulajdonos.

Ezt követően mintegy tíz évig törvénytelenül nyerették meg a céggel a megyei önkormányzat által útkarbantartásra és hóeltakarításra kiírt közbeszerzési pályázatokat, sok esetben csupán fiktív munkavégzés történt.

A DGIPI pénteken közleményben cáfolta, hogy tőle származna a jelentés.

Augustin Lazăr legfőbb ügyész is megszólalt az ügyben. Szerinte amennyiben hitelesnek bizonyul a jelentés, a korrupcióellenes ügyészségnek kellene kivizsgálnia az esetet. A korrupcióellenes ügyészség pénteken közölte: tavaly február óta folyamatban van egy vizsgálat a vádhatóságnál ismeretlen személyek ellen, amely a Rise Project által közzé tett információk egy részét vizsgálja. A tényfeltáró portál korábban Dragneának a brazíliai vagyonáról és az üzleti kapcsolatairól cikkezett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro