// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Porosenko mindent megígért Iohannisnak a fasisztoid ukrán oktatási törvény javítása kapcsán

// HIRDETÉS

A két államfő Brüsszelben találkozott, és tárgyalt a kisebbségi oktatást ellehetetlenítő jogszabályról.

Petro Porosenko ukrán elnök ígéretet tett arra, hogy Kijev teljes körűen be fogja tartani a Velencei Bizottság ajánlásait az új ukrán oktatási törvényre vonatkozóan - közölte Klaus Iohannis államfő Brüsszelben, az EU-tagországok és keleti partnerországaik állam- és kormányfői találkozójának szünetében pénteken.

Iohannis újságíróknak nyilatkozva aggodalmát fejezte ki a törvénnyel kapcsolatban, amely véleménye szerint nagyban befolyásolja az Ukrajnában élő román kisebbség jövőjét.

Elmondta, a keleti partnerségi csúcstalálkozót megelőzően kétoldalú megbeszélést folytatott Petro Porosenko ukrán elnökkel, amelynek középpontjában az Ukrajnában élő kisebbségek helyezte állt, különös tekintettel az új oktatási törtvényre. Porosenko hajlandóságot mutatott arra, hogy együttműködjön Romániával egy mindkét fél számára elfogadható megoldás megtalálása érdekében.

Az ukrán elnök biztosította arról is, hogy a szóban forgó törvény bármilyen esetleges változtatását a román kisebbség érdekeinek figyelembevétele mellett, az ukrajnai románság képviselőivel folytatott és román-ukrán kétoldalú konzultációt követően fogják véghezvinni.

Iohannis végezetül reményét fejezte ki, hogy mindkét fél számára elfogadható megoldás születik az ukrán kisebbségi oktatást érintő aggodalmat keltő szabályozással kapcsolatban.

Az ukrán Legfelsőbb Tanács szeptember elején szavazta meg az új oktatási törvényt, mely az óvodai és az általános iskolák szintjére korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanyelvén történő oktatást, a középiskolai és felsőoktatás nyelvévé viszont kizárólag az ukránt teszi.

Ukrajna Azerbajdzsánnal, Fehéroroszországgal, Georgiával azaz közismertebb, korábban használatos nevén Grúziával -, Moldovával és Örményországgal együtt alkotja az EU-val úgynevezett keleti partnerségi viszonyban lévő országok csoportját.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro