// 2026. október 16., péntek // Gál

Porig alázott egy kolozsvári orvos egy székelyföldi lányt és családját

// HIRDETÉS

A doktor urat az dühítette fel, hogy a páciens és hozzátartozói nem tudtak jól románul.

Szombaton Kolozsváron elütöttek egy háromszéki iskoláslányt, akit aztán szüleivel és kísérőivel együtt porig alázott egy mindenható doktor úr a gyerekkórház ügyeletén.

Rácz Norbert

Az esetről Rácz Norbert Zsolt kolozsvári unitárius lelkész számolt be a Facebook-on, ahol a történet futótűzként terjed.

Rácz az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), vagyis az unitárius egyház ifjúsági szervezetének korábbi elnöke.

Az ODFIE szervezésében zajlott az elmúlt hétvégén Kolozsváron a XIX. Versmondó- és népdaléneklő verseny, amelynek népdaléneklés kategóriájában a háromszéki Olasztelekről érkezett Sükei Katalin nyerte el az első díjat.

A 17 éves iskoláslányt a díjkiosztó gálaműsor után baleset érte a városközpontban, a Ferdinand (Dózsa György) utca sarkán, ahol

a gyalogátjárón egy városi busz áthajtott a lábfején.

A baleset pillanatában a lánnyal volt barátnője, ő értesítette a történtekről az ODFIE-rendezvény szervezőit, akik közül többen a helyszínre siettek.

Sükei Katalint a mentők kórházba szállították, vele ment a szervezők közül Fülöp Júlia unitárius lelkész, az ODFIE elnöke is.

Rácz Norbert beszámolója szerint a gyerekkórház ügyeletén lépett a színre Ioan Dobrescu orvos, aki rögtön szóvá tette, hogy a erdővidéki lány miért nem ismeri megfelelően a ország hivatalos nyelvét, ha Romániában él. A számonkérés és az előzetes vizsgálat után Sükei Katalint beutalták a gyerekkórházba. Sérülését ellátták, de benn tartották, mivel egy vérömleny miatt a röntgenfelvételről nem derült ki egyértelműen, hogy kell-e vagy sem operálni a lábfejét.

Így hát meg kellett várni a hétfőt, hogy Dobrescu doktor szakvéleményt mondhasson az esetről, hogy kell-e vagy sem operálni Katalin lábfejét. A kórházban megengedték, hogy Fülöp Júlia a lánnyal maradjon, akinek időközben értesítették a szüleit, vasárnap meg is érkeztek Kolozsvárra.

A kórházban persze a gyerekekkel levő szülőknek széken ülve kell éjszakázniuk,

ágyat nem kapnak, sőt, nekik kell gondoskodniuk evőeszközről, tányérról, pohárról, különben a nővérke unottan megkérdezi, hogy „a tenyerébe öntse-e a teát?” – írja Rácz.

Dobrescu doktor hétfő reggel nyolcra ígérte a vizitet, amiből persze tíz óra lett. Rácz is jelen volt, amikor a sebész megérkezett, a lány anyja kérte, hogy segítsen neki, mivel románul ért ugyan, de nem beszéli jól a nyelvet (ami a gyakorlatilag színmagyar Erdővidéken nem is olyan fura, mint ahogy Kolozsvárról látszik).

A doktor úr azzal kezdte a vizsgálatot, hogy lazán letegezve az unitárius lelkészt, nekiszegezte a kérdést, hogy „Te mit keresel itt?” Rácz elmondta, hogy a lány és az anyja nem beszél jól románul, nekik segítene. „Hogy hívnak?” – kérdezte Dobrescu hasonló kedvességgel az anyától, aki válaszolt neki. „Na látod, beszélnek románul, menj ki!” – fordult ismét a lelkészhez, aki nem akart akadékoskodni és kilépett a kórteremből.

Fülöp Júlia

Katalin lábát másfél óra várakozás után megröntgenezték, kiderült, hogy négy lábujja eltörött ugyan, de nincs szüksége műtétre. Csakhogy még egy napot várakoznia kellett, mivel a rendőrségen csak kedden tudták meghallgatni. A kórházból időközben eltávozott Ráczot kollégája, Fülöp Júlia hívta sírva telefonon, hogy az orvos ismét jelenetet rendezett, mivel őt a kórteremben találta Katalin mellett. Az orvos azt mondta:

megírja a Katalin kiutalóját, akkor aztán „annyian lehetnek körülötte, ahányan akarnak”

– írja Rácz Norbert.

„Tehetetlen dühében” a lelkész felhívta telefonon Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét, aki személyesen el is ment a kórházba (a gyerekkórház néhány száz méternyire van a polgármesteri hivataltól). Az alpolgármester közbelépése nyomán – orvosokkal és a kórház vezetőségével tárgyalt – Katalint átszállították a Clujana városi kórházba, ahol további vizsgálatok után megvárhatta a keddet, és édesanyja jelenlétében nyilatkozhatott a rendőrségnek a baleset körülményeiről.

„Dobrescut az dühítette, hogy a páciens és édesanyja nem beszéltek jól románul, bennünket meg az rendített meg, hogy emiatt mennyire embertelenül viselkedett. Katalin édesanyjának mondta el, hogy nem szükséges az operáció, de a nővel csak négyszemközt volt hajlandó beszélni, azt nem engedte meg, hogy én is jelen legyek és tolmácsoljak, ha szükséges” – mondta megkeresésünkre Fülöp Júlia.

„Amikor ezt írom, a Sükei család valószínűleg mélyen alszik Olaszteleken, egy keserű, kegyetlen kolozsvári hétvége után, amikor lépten-nyomon megalázták, meghurcolták, megbélyegezték őket, én meg viaskodom a billentyűzettel, mert ez nem igazságos. Nem helyes az, hogy a gyermekkórházban kitegyék az embert a kölyke mellől, vagy megtagadják tőle a megfelelő ellátást azért, mert nem beszéli jól a román nyelvet, vagy nincs pénze megsíkosítani a rendszert. Nem természetes, hogy az alpolgármester kell jöjjön intézkedni, veszekedni, bedobva rangot, s címet, nem jó ez így. Közben pedig Ioan Dobrescu doktor úr gárdában ül, készen arra, hogy a következő páciensét alázza, borotválja, kínozza, pellengérezze nyelvi tudásának hiánya miatt.” – írja Rácz Norbert.

Dobrescu régi motorosnak számít a bíróságokon

Ioan Dobrescu sebészt korábban több ízben megvádolták páciensei, hogy csak csúszópénz ellenében volt hajlandó foglalkozni velük. Néhány évvel ezelőtt tetten érték, amint éppen átvett egy összeget egy kislány karjának megoperálásáért. Dobrescut el is ítélték, de a Legfelsőbb Bíróság végül 2014-ben felmentette. Korábban egy másik hasonló ügyben szintén felmentették. Egyik bíróság sem erősítette meg, hogy az orvos csak pénz ellenében volt hajlandó ellátni pácienseit. Dobrescut orvosi műhiba elkövetésével is vádolták, 2011-ben egy 17 éves lány csontrák okozta szövődményekben halt meg, miután Dobrescu félrekezelte a lány szülei szerint. A szülők akkor felhagytak igazuk keresésével a nagyon bonyolult eljárás miatt.

(fotó: stiridecluj.ro)

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS