Új mentalitást hozott az új szövetségi kapitány. A magyar válogatott nem eleve vesztesként lépett pályára a románok ellen.
Dzsudzsák Balázs történelmet írt.
Na jó, igazából nem írt ő ma semmit. Csak gólt lőtt. Egyenlítő gólt. A románok ellen. Bukarestben. Ami azt jelenti, hogy a magyar válogatott győzelemmel felérő döntetlent ért el a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjének F csoportjában szombaton este játszott mérkőzésen, amely 1-1-re végződött.
Ezzel pedig a magyar együttes 1972 után először szerzett gólt a román nemzeti tizenegy ellen idegenben. Ez legalább szépségflastrom annak fényében, hogy 33 éve nem tudta legyőzni a románokat.
A körítés teljes mértékben méltó volt a presztízsmeccshez, a magyar szurkerek már a vonaton is keményen tolták, de a bukaresti Nemzeti Arénában már a több tízezernyi hazai szurkoló volt fölényben. Ha valaki még nem hallotta a magyar himnuszt, akkor a szombat esti meccs előtti percek után azt hiheti, hogy az csupán hosszú füttyszóból áll.(Gyengébbek kedvéért: a román szurkolók mindvégig egy emberként fütyültek, így
Majd a meccs során egyrészt „1918” feliratú molinókkal jelezték, milyen empatikusan viszonyulnak Erdély elvesztéséhez, illetve több ízben is különféle tárgyakat dobáltak be a pályára, és hosszasan, lelkesen skandálták a „Ki a magyarokkal az országból!” rigmust. A Dinamo ultrái olyan lelkesen dobálták a petárdákat a magyar szektorba, hogy végül a biztonságiaknak kellett szétkergetniük az agilis román drukkereket.
A szurkolókhoz hasonlóan
többet birtokolta a labdát, de igazi gólveszélyt nem jelentett. Az Észak-Írország elleni hazai, szégyenletes vereség után leváltott Pintér Attila utódja, Dárdai Pál által először irányított magyarok taktikusan, kisebb hibákkal tarkítva, de eredményesen védekeztek, és egy szabadrúgás végén a válogatottba visszatérő Szalai Ádám fejjel a vezetést is megszerezte – volna, ha a szabályos gólt a játékvezetői stáb les címén nem érvényteleníti.
Már úgy tűnt, nem hogy nem ismétlődik meg a tavalyi szégyen, amikor a románok már a második percben vezettek a vb-selejtezőn, az első 45 percben eldöntve a meccset, hanem a magyar nemzeti tizenegy kihúzza kapott gól nélkül az első félidőt, amikor a magyar védelem jobb oldala – a meccs során nem először – elbambult, a bal oldalon elfutó Raț pedig egy távoli passz után a teljesen leblokkolt magyar védők között berobbanó Rusescu elé tálalt, aki öt méterről nem tudta kihagyni a kihagyhatatlant.
Na de. A második félidőre Dárdai láthatóan felrázta a koronás címeres mezben futballozó együttest, és teljesen megfordult a játék képe: a románok talán az eredményt akarták védeni, talán elfáradtak, a lényeg az, hogy – többek között a bal oldalon beállít Nikolics révén – a magyarok veszélyesebbek voltak, egyre többet támadtak, és ez – egy román lesgól után – azzal végződött, hogy
Innentől már kevés említésre méltó helyzet történt, a románok zavartan futottak a győztes gólért, miközben Nikolics is kihagyott egy ziccert, így végül a négy perces hosszabbítás után maradt az 1-1-es végeredmény, és a győzelemmel egyenértékű bukaresti iksz.
A román szurkolók pedig annyi örömmel maradtak, hogy egy több négyzetméteres drapin kiírhatták: Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.
A magyarok meg azzal vigasztalhatják magukat, hogy a nemzeti együttes presztízsgólt szerzett, és presztízsdöntetlent ért el Bukarestben.
Eb-selejtező, F csoport, 2. forduló:
Románia-Magyarország 1-1 (1-0)
Bukarest, Nemzeti Stadion, 55 000 néző, v.: William Collum (skót)
gólszerzők: Rusescu (44.), illetve Dzsudzsák (82.)
sárga lap: Hoban (18.), Gardos (31.), Grigore (79.), Rusescu (90.), illetve Gera (26.), Varga (51.), Juhász (69.), Elek (74.), Király (86.), Korcsmár (90.)
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.