Hogy a külföldön élő románok is könnyebben szavazhassanak, mint eddig.
A választási törvény módosítását, a levélben történő vagy az elektronikus szavazás bevezetését javasolta Victor Ponta miniszterelnök kedden azon a parlamenti vitán, amelyet az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) kezdeményezésére hívtak össze a külföldön élő románok voksolása körüli problémák miatt.
Ponta sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és úgy vélte, nem érdemes bűnbakot keresni, hiszen a kormányoldal megfizette a botrány politikai árát – ő maga elvesztette az államfőválasztást, és két külügyminiszter is belebukott az ügybe -, ezért a parlament feladata most az, hogy megtalálja az érdemi megoldást a problémára, mivel a demográfiai tények túlhaladtak a hatályos törvényen.
A miniszterelnök egyúttal arra is javaslatot tett, hogy a külföldön élő románok voksolását ne a külügy szervezze a továbbiakban, hanem a parlamentnek alárendelt választási hatóság.
Mindennek ellenére Ludovic Orban, a PNL alelnöke leszögezte: a botrányért a kormány a felelős, ezért Victor Ponta lemondását követelte.
Mint ismeretes, a külképviseleteken mind az államfőválasztás november 2-i első, mind a november 16-i második fordulóján botrányba fulladt a szavazás. Olyan nagy számban mentek ugyanis el szavazni a külföldi románok, hogy hatalmas sorok alakultak ki, és sokan annak ellenére sem kerültek sorra az este kilenc órai urnazárásig, hogy hosszú órákig álltak sorba.
A botrány miatt kormányellenes tüntetések törtek ki, ugyanakkor sem az első forduló után lemondó Titus Corlățean, sem a második kör után távozó Teodor Meleșcanu külügyminiszter nem volt hajlandó növelni a külföldi szavazókörök számát, arra hivatkozva, hogy azt a törvények nem teszik lehetővé. Ezt azonban a választási hatóság cáfolta.
Fölmerült a gyanú, hogy a kormány szándékosan akadályozta a külföldön élő románok szavazását, mivel közismert, hogy elsöprő többségük a jobbközép pártokkal szimpatizál.
Emiatt a legfőbb ügyészség ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a külföldön élő románok szavazati jogának korlátozása gyanújával.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.

Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.