// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

Ponta kihallgatásra jelentkezett

// HIRDETÉS

Ami gyorsan, mindössze félóra alatt le is zajlott, ellenben zárolták a kormányfő minden ingó és ingatlan vagyonát.

Kihallgatásra jelentkezett a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) hétfőn Victor Ponta miniszterelnök, aki ellen okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával indított bűnvádi eljárást a vádhatóság június elején.

A vádpontok Victor Ponta 2007-2008-as ügyvédi tevékenységére vonatkoznak, amely időszakra a kormányfő mostani képviselői mentelmi joga nem terjed ki.

A DNA szerint Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot az azóta szenátorrá választott Dan Șova ügyvédi irodájától, majd a felvett összeg igazolásául beszámolókat hamisított, más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva. 

Az ügyészek közleménye megjegyzi, Ponta sima copy-paste módszerrel másolta olyan ügyvédek beszámolóit, akik elmondták, soha nem dolgoztak együtt Pontával. A jogtalan juttatásokból pedig

két bukaresti luxuslakást vásárolt.

Pontát már júniusban gyanúsítottként akarta kihallgatni a DNA: erre azonban a politikus elhúzódó külföldi gyógykezelése miatt csak most kerülhetett sor. A térdszalag-műtéten átesett miniszterelnök mankókra támaszkova érkezett a DNA-hoz, ahonnan félóra múltán távozott.

Ponta a vádhatóság épülete előtt várakozó újságíróknak távozáskor csak annyit mondott, hogy egy független könyvvizsgálat elvégzését kérte, amit az ügyész jóváhagyott. A miniszterelnök szerint a pénzügyi ellenőrzés eltarthat egy hónapig, úgyhogy szerinte ügyében csak augusztusban várható újabb fejlemény.

A közszolgálati tévé riporternőjének kérdésére gonoszul nem válaszolt, viszontkérdésében pedig azt feltételezte, hogy a nő azért kérdezte ezt, mert ezt kapta parancsba „TVR-s főnökeitől”. Ezzel Ponta megfordult, és lelépett. A hölgy azt kérdezte a kormányfőtől, hogy van-e olyan határozata a Szociáldemokrata Pártnak, hogy automatikusan elveszti a kormánytisztségét az, akit korrupcióval gyanúsítanak meg az ügyészek.

Victor Ponta - reacţie nervoasă

Reacţia premierului #Ponta, la întrebarea colegei noastre...http://goo.gl/e6Y4d1

Posted by TVR1 on Monday, July 13, 2015

A DNA ügyészei zárolták Ponta vagyonát

beleértve minden ingóságát és ingatlanját – áll a közleményben.

A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette, amikor volt megbízóját, Dan Șovát különböző miniszteri tisztségekbe juttatta. Ez utóbbi gyanú kivizsgálásához az ügyészségnek a parlament hozzájárását is meg kell szereznie, de a képviselőházi többség június 9-én elutasította a bűnvádi eljárás lefolytatását Ponta összeférhetetlenségi ügyében.

Victor Ponta vasárnap egy párttársaihoz intézett nyílt levélben bejelentette, hogy visszalép a Szociáldemokrata Párt elnöki tisztségéből, amíg nem sikerül ártatlanságát bebizonyítania. A politikus ártatlanságát hangoztatva úgy vélte, hogy esetében nem tartják be az ártatlanság vélelmét. Ponta ugyanakkor egyértelművé tette, hogy nem áll szándékában a miniszterelnöki tisztségről lemondani.

A kép forrása Victor Ponta hivatalos Facebook-oldala

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn
Főtér

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt
Székelyhon

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt

Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro