// 2026. április 7., kedd // Herman

Ponta elengedi végre a pénzügyminiszterét

// HIRDETÉS

Darius Vâlcov még polgármesterként kapott állítólag kétmillió eurót előnyös szerződésekért. Most végre lemondhat.

Aláírta a korrupcióval gyanúsított Darius Vâlcov pénzügyminiszter lemondását Victor Ponta kormányfő csütörtökön, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a szenátori mandátummal is rendelkező tárcavezető előzetes letartóztatásához kérte a szenátus jóváhagyását.

A DNA múlt pénteken indított bűnvádi eljárást Vâlcov ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy korábbi tisztségében, Slatina város polgármestereként 

kétmillió euró kenőpénzt fogadott el 

egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért.

Ponta vasárnap jelentette be, hogy Vâlcov benyújtotta lemondását, miután Klaus Johannis államfő felszólította őt, hogy váltsa le a korrupcióval gyanúsított minisztert. A kormányfő akkor hozzátette: arra kérte a tárcavezetőt, hogy távozása előtt még véglegesítse az új adótörvénykönyv tervezetét, amelyet jövő heti ülésén készül elfogadni a kormány.

A letartóztatási kérés nyomán Ponta azonnal közölte, hogy Vâlcov felmentését kéri az államfőtől, és új vezetőt javasol a pénzügyminisztérium élére. A Johannishoz közel álló ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) élesen bírálta a szociáldemokrata miniszterelnököt, amiért "húzta az időt" Vâlcov felmentésével.

Az elemzők szerint Pontának valóban szüksége volt Vâlcovra, hogy az adócsökkentéseket tartalmazó új adórendszert mielőbb bevezesse, ugyanis ezekkel a gazdaságélénkítő intézkedésekkel akarja kifogni a szelet a liberálisok vitorlájából, akik kormánya megdöntéséhez próbálnak parlamenti többséget verbuválni. 

Pontának most nehéz lesz olyan szociáldemokrata tárcavezetőt találnia, 

aki az adóreform jobboldali intézkedéseit támogatná, a minisztercsere pedig önmagában is több hetes késést okozhat a tervezet elfogadásában - kommentálták a helyzetet a román hírtelevíziók.

A Ponta-kabinet azt tervezi, hogy jövő évtől kezdődően eltörli az osztalékadót, a jelenlegi 24-ről 20 százalékra csökkenti az általános forgalmi adót, az élelmiszerek áfáját pedig 9 százalékra mérsékli.

Vâlcov a pénzügyi tárcát a decemberi kormányátalakítás során kapta meg. A szociáldemokraták 2012-es hatalomra kerülése óta, az eddigi négy Ponta-kormányban Vâlcov a 13. tárcavezető, akinek meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással.

A képen Darius Vâlcov és Victor Ponta. Fotó: gov.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében
Krónika

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében

Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek
Székelyhon

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek

Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

// még több főtér.ro