Ellentámadásba lendül a román hatóságok ellen az EMNT és az EMNP a Wass Albert személye körül újonnan kialakult hisztéria miatt.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) székelyföldi regionális vezetői közös közleményben tudatták, hogy jogi úton készülnek fellépni Wass Albert emlékének meggyalázása ellen.
A pénteki közleményben Nagy Pál EMNT-alelnök és Papp Előd EMNP-alelnök amiatt tiltakoztak, hogy a pünkösdi búcsúra vezető úton felállított könyves standokról a román rendőrök levetették Wass Albert könyveit, és egy árustól tíz könyvet el is koboztak, Szovátán pedig csütörtökön lefoglalták a pünkösdkor magánterületen felállított Wass Albert-szobrot.
„Wass Albert könyveinek elkobzása, a könyvárusok megfélemlítése újabb bizonyítéka annak, hogy 25 évnyi demokrácia+ sem volt elég ahhoz, hogy a román államapparátus embereiből kihaljon az erdélyi magyar közösség sárba tiprásának szándéka" - állapították meg az aláírók.
Hozzátették, nem tudják, nem akarják elfogadni Wass Albert törvényesen megjelentetett műveinek betiltását, ezek árusításának bárminemű korlátozását, szobrai felállításának tiltását. Álláspontjuk szerint az erdélyi magyarság érdekképviseletének „eddigi lakájpolitikája" nem tudja Bukarestben megoldani a hasonló gondokat. A magyarság bukaresti politikai képviselete csak „segíti a hatalmat abban, hogy elodázza a szembenézést jogos önrendelkezési törekvéseinkkel" - állították, az RMDSZ-re utalva.
„Legyen vége a nyomásgyakorlásnak! Ideje szembemenni a jogainkat megsértőkkel" - hangsúlyozta Nagy Pál és Papp Előd közleményében.
Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albert a két világháború között az Erdélyi Szépmíves Céh tagjaként jelentkezett a magyar irodalomban. Farkasverem című regényéért 1934-ben Baumgarten-díjat kapott. Az író 1944 és 1952 között Németországban, majd 1952-től 1998-as haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt, 1956-tól a University of Florida tanára volt.
Írói munkásságára halála után irányult a figyelem. A marosvásárhelyi Mentor kiadó 1999-ben kezdte el Wass Albert műveinek a kiadását, és 2012-ig 44 Wass Albert-kötetet jelentetett meg.
Wass Albertet 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt távollétében halálra ítélte egy kolozsvári népbíróság. Azzal vádolták a korabeli román hatóságok, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor parancsot adott több ember kivégzésére. A háborús bűnösök kultuszát tiltó, 2002-ben elfogadott romániai jogszabály értelmében három erdélyi településen távolították el talapzatáról az író köztéri szobrát.
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
Újabb erőszakos bűncselekményt követtek el kiskorúak. Egyre több az Airbnb-típusú lakás az országban.