// 2026. október 18., vasárnap // Lukács
vegyesen

Pénteki hírmix: tovább gyűrűzik a botrány, ezúttal Marosvásárhely melletti gondozási központban zajló rémtettekre derült fény

// HIRDETÉS

Eközben: az Untold idején még egy napra sem lehetne lakást bérelni Kolozsváron annyiért, amennyiért Brassóban eladtak egy a város tulajdonában levő lakást.

Brassó központjában kevesebb mint 200 euróért adtak el lakást

723 lejért adott el egy Brassó központjában található kétszobás lakást a RIAL SA, az önkormányzat lakásalapját kezelő cég. Ciprian Chiricheş, a PNL helyi tanácsosa hozta nyilvánosságra ezt az információt, mivel szerinte ez „bűncselekmény”, és arra kérte a polgármestert, hogy haladéktalanul bocsássa el a RIAL vezetőségét. A korábbi bérlő egy februári bírósági ítélet alapján vásárolta meg az ingatlant, miután 1996 óta folyamatosan perelt. Az Agerpres arról is beszámolt, hogy a bíróság kötelezte a RIAL-t, hogy a törvényben megállapított ártábla alapján értékesítse az épületet, továbbá az önkormányzatot 5000 lejes perköltség megfizetésére kötelezte. A liberális tanácsos kijelentéseire reagálva Brassó polgármestere, Allen Coliban azt állította, hogy a hiba a RIAL kereskedelmi és jogi osztályán van, amelynek meg kellett volna támadnia a bíróság döntését. Hozzátette, hogy az ügyben belső vizsgálat zajlik épp.

Hurrá! Fejlődik a romániai infrastruktúra

Aláírták pénteken az észak-erdélyi autópálya (A3) és az 1-es országút (DN1) közötti összekötő út építésére vonatkozó szerződést a Dimex-2000 Társaság – Obras Publicas y Regadios – OPR Asphalt – Autotehnorom – CON-A Operations cégtársulással. Cristian Pistol, a közutak kezeléséért felelős állami társaság (CNAIR) vezérigazgatójának Facebook-bejegyzése szerint a cégtársulás 562,61 millió lejért vállalta a munkálatok elvégzését, és 18 hónap áll a rendelkezésére a kivitelezésre. Azaz mindössze másfél év alatt be fogják be kéne fejezzék a munkát. Az autópályát az 1-es országúton fekvő Kolozs megyei Tordatúr (Tureni) községgel összekötő 5 kilométeres gyorsforgalmi úton hét híd és viadukt épül, utóbbiak közül a leghosszabb a Rák-patak völgyén átvezető 258 méteres völgyhíd lesz. Hajrá!

Folytatódik a horror

A  Marosbárdoson működő gondozási központban (is) bántalmazták, bezárták a betegeket. A Marosszentanna községhez tartozó faluban működő gondozási központ alagsorában hét beteg feküdt embertelen körülmények között. A szociális létesítmény 13 lakóját kórházba szállították, 17-et pedig átköltöztettek más bentlakásos otthonokba –  derül ki a News.ro hírportál cikkéből. Az eseményekre reagálva Maros megye prefektusa pénteken menesztette a megyei szociális felügyeleti és kifizetési ügynökség (AJPIS) ügyvezető igazgatóját, Cristian Viorel Răduţot, illetve elrendelte a megye összes szociális intézményének ellenőrzését is. A prefektusi hivatal korábban arról számolt be, hogy feljelentést tettek a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségen (DIICOT), amiért a Re-Min Egyesület által működtetett marosbárdosi gondozási központban embertelen körülmények között, az alagsorban tartottak több fogyatékkal élő személyt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

// még több főtér.ro