A Brüsszelben tartózkodó menesztett katalán elnök közben a már őrizetbe vett katalán kormánytagok szabadon bocsátását követelte.
Az ügyben eljáró spanyol bíróság még nem adott ki európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen, bár minden valószínűség szerint így tesz pénteken - közölte a bíróság szóvivője csütörtökön este.
Korábban Carles Puigdemont ügyvédje azt mondta a belga VRT közszolgálati televízióban, hogy a körözést már kiadták és a spanyol médiában is megjelentek erről elhamarkodott hírek.
Más spanyol sajtójelentések szerint a Belgiumban tartózkodó Carles Puigdemont leváltott elnök és egykori kabinetje négy tagja ellen egy madridi bíróság az ügyészség erre vonatkozó indítványa alapján már előkészítette az európai elfogatóparancsot, amelyet azonban még nem adtak ki.
Az ügyben eljáró törvényszék szóvivője ugyanakkor kijelentette: az európai elfogatóparancsot legkorábban pénteken adják ki,
A leváltott katalán elnök ezt követően a kiadatásával számolhat.
Carles Puigdemont ügyvédje, Paul Bekaert a belga tévécsatornának csütörtök este már tényként kezelte az európai elfogatóparancs kiadását. Elmondta: beszélt a volt elnökkel, aki csütörtökön éjjel vagy pénteken szólni fog a katalán néphez televízión keresztül. Puigdemont Belgiumban marad és teljes mértékben együtt fog működni a belga hatóságokkal az eljárás során - tette hozzá.
Amennyiben kiadják az európai elfogatóparancsot a volt katalán elnök és négy minisztere ellen, akkor a La Libre Belgique belga napilap szerint a fordítás után továbbítani fogják azt a belga ügyészségnek, majd a vizsgálóbíró dönt arról, hogy az öt érintettet előzetes letartóztatásba kell-e helyezni. A bíró dönthet az elfogatóparancs elutasítása mellett is vagy bizonyos feltételek mellett meghagyhatja szabadságukat is. A büntetés-végrehajtási tanács kamarája ezt követően megvizsgálja a kérelem érvényességét. Ha a spanyol megkeresés összhangban áll majd a belga joggal, akkor döntés születhet a volt katalán kormánytagok spanyol bíróságnak történő átadásáról akkor is, ha a fellebbezés lehetősége még nyitva áll az érintettek előtt.
A napilap beszámolt arról is, hogy Puigdemont a TV3 nevű katalán regionális televíziónak Belgiumban elmondott nyilatkozatában a leváltott katalán kormány csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett nyolc volt tagjának szabadon bocsátását követelte.
„Katalónia legitim kormányának elnökeként követelem a miniszterek és az alelnök, Oriol Junqueras kiadását - mondta a leváltott elnök azt követően, hogy csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját a spanyol központi büntetőbíróság, véleményük szerint ugyanis fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.
Hétfőn Brüsszelbe utazott és azóta is Belgiumban tartózkodik Carles Puigdemont leváltott elnök és kormányának négy tagja.
Sajtóinformációk szerint a volt kormánytagok elhagyhatták Brüsszelt és Belgium flamand nyelvű, északi régiójának legnagyobb városában, Antwerpenben tartózkodnak.
A belga fővárosban sokan arra számítottak, hogy politikai menedékjogot fog kérni a volt katalán elnök, miután Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár azt mondta, ha kérelmezné, meg is kaphatná. A leváltott elnök akkor azonban azt közölte: nem kér politikai menedéket, viszont nem is tér vissza Katalóniába, amíg nem kap „világos biztosítékokat" a spanyol hatóságoktól a „tisztességes eljárásra".
Charles Michel belga kormányfő keddi nyilatkozatában kijelentette,
a leváltott katalán elnök ugyanolyan elbírálás alá fog esni, mint bármely más uniós állampolgár.
Hozzátette, a spanyol kormányfő által pénteken menesztett katalán elnököt ugyanazok a „jogai és a kötelességei", mint bármelyik másik uniós polgárnak, „sem több, sem kevesebb".
Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a korábbi katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.