// 2025. január 10., péntek // Melánia
Belgium

Pénteken adhatják ki az európai elfogatóparancsot Puigdemont ellen

// HIRDETÉS

A Brüsszelben tartózkodó menesztett katalán elnök közben a már őrizetbe vett katalán kormánytagok szabadon bocsátását követelte.

Az ügyben eljáró spanyol bíróság még nem adott ki európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen, bár minden valószínűség szerint így tesz pénteken - közölte a bíróság szóvivője csütörtökön este.

Korábban Carles Puigdemont ügyvédje azt mondta a belga VRT közszolgálati televízióban, hogy a körözést már kiadták és a spanyol médiában is megjelentek erről elhamarkodott hírek.

Más spanyol sajtójelentések szerint a Belgiumban tartózkodó Carles Puigdemont leváltott elnök és egykori kabinetje négy tagja ellen egy madridi bíróság az ügyészség erre vonatkozó indítványa alapján már előkészítette az európai elfogatóparancsot, amelyet azonban még nem adtak ki.

Az ügyben eljáró törvényszék szóvivője ugyanakkor kijelentette: az európai elfogatóparancsot legkorábban pénteken adják ki,

amint ez megtörténik, Carles Puigdemontot azonnal őrizetbe vehetik a belga hatóságok.

A leváltott katalán elnök ezt követően a kiadatásával számolhat.

Carles Puigdemont ügyvédje, Paul Bekaert a belga tévécsatornának csütörtök este már tényként kezelte az európai elfogatóparancs kiadását. Elmondta: beszélt a volt elnökkel, aki csütörtökön éjjel vagy pénteken szólni fog a katalán néphez televízión keresztül. Puigdemont Belgiumban marad és teljes mértékben együtt fog működni a belga hatóságokkal az eljárás során - tette hozzá.

Amennyiben kiadják az európai elfogatóparancsot a volt katalán elnök és négy minisztere ellen, akkor a La Libre Belgique belga napilap szerint a fordítás után továbbítani fogják azt a belga ügyészségnek, majd a vizsgálóbíró dönt arról, hogy az öt érintettet előzetes letartóztatásba kell-e helyezni. A bíró dönthet az elfogatóparancs elutasítása mellett is vagy bizonyos feltételek mellett meghagyhatja szabadságukat is. A büntetés-végrehajtási tanács kamarája ezt követően megvizsgálja a kérelem érvényességét. Ha a spanyol megkeresés összhangban áll majd a belga joggal, akkor döntés születhet a volt katalán kormánytagok spanyol bíróságnak történő átadásáról akkor is, ha a fellebbezés lehetősége még nyitva áll az érintettek előtt.

Az európai elfogatóparancs

Az európai elfogatóparancs egy uniós tagállam igazságügyi hatóságának megkeresése egy másik uniós tagállamban tartózkodó személy elfogására, valamint átadására. Az európai elfogatóparancs célja, hogy az érintett személy ellen a büntetőeljárást lefolytassák vagy a kibocsátó tagállamban meghozott szabadságvesztést, illetve szabadságelvonással járó intézkedést végrehajtsák. Az Európai Unió jogszabályainak értelmében az eljárás a bírósági határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapul: az egyik uniós tagállam által kibocsátott elfogatóparancs az Európai Unió egész területén érvényes. Az elfogás helye szerinti állam az elfogás után legfeljebb 60 napon belül köteles az illetőt visszajuttatni abba a tagállamba, ahol az elfogatóparancsot kibocsátották. Amennyiben az érintett hozzájárul az átadáshoz, az átadási határozatot tíz napon belül meg kell hozni. Súlyos bűncselekmény esetében nem szükséges, hogy a cselekmény mindkét tagállamban bűncselekménynek minősüljön. Egyetlen követelmény, hogy legalább 3 évi szabadságvesztéssel legyen büntetendő a kibocsátó tagállamban. Az uniós szabályozás szerint egy tagállam többek között akkor utasíthatja el a keresett személy átadását, ha már elítélték ugyanazon bűncselekmény miatt, illetékes az adott ügyben, a végrehajtás szerinti tagállamban büntetőeljárás folyik ellene, illetve elévülés vagy amnesztia esetén.
 

A napilap beszámolt arról is, hogy Puigdemont a TV3 nevű katalán regionális televíziónak Belgiumban elmondott nyilatkozatában a leváltott katalán kormány csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett nyolc volt tagjának szabadon bocsátását követelte.

„Katalónia legitim kormányának elnökeként követelem a miniszterek és az alelnök, Oriol Junqueras kiadását - mondta a leváltott elnök azt követően, hogy csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját a spanyol központi büntetőbíróság, véleményük szerint ugyanis fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.

Hétfőn Brüsszelbe utazott és azóta is Belgiumban tartózkodik Carles Puigdemont leváltott elnök és kormányának négy tagja.

Sajtóinformációk szerint a volt kormánytagok elhagyhatták Brüsszelt és Belgium flamand nyelvű, északi régiójának legnagyobb városában, Antwerpenben tartózkodnak.

A belga fővárosban sokan arra számítottak, hogy politikai menedékjogot fog kérni a volt katalán elnök, miután Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár azt mondta, ha kérelmezné, meg is kaphatná. A leváltott elnök akkor azonban azt közölte: nem kér politikai menedéket, viszont nem is tér vissza Katalóniába, amíg nem kap „világos biztosítékokat" a spanyol hatóságoktól a „tisztességes eljárásra".

Charles Michel belga kormányfő keddi nyilatkozatában kijelentette,

nem a belga kormány meghívására érkezett Carles Puigdemont előző nap Brüsszelbe,

a leváltott katalán elnök ugyanolyan elbírálás alá fog esni, mint bármely más uniós állampolgár.

Hozzátette, a spanyol kormányfő által pénteken menesztett katalán elnököt ugyanazok a „jogai és a kötelességei", mint bármelyik másik uniós polgárnak, „sem több, sem kevesebb".

Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a korábbi katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen.

 

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat
Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak
Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Holtan találtak két tinédzsert
Székelyhon

Holtan találtak két tinédzsert

Holtan találtak szerdán a város melletti mezõn két tulceai tinédzsert, egy fiút és egy lányt, akik a múlt hét végén tűntek el otthonról.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS