// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

Pálinka-szabadságharcossá válhat Románia is

// HIRDETÉS

A Szatmár megyei prefektus legalábbis erre irányuló kezdeményezést kíván benyújtani. Ha javaslatát elfogadnák, 200 liter szilvapálinka alatt adómenetességet élveznének a kisüsti készítői.

Adómentességet kér Szatmár megye prefektusa a házi fogyasztásra készült pálinkára vonatkozóan. Eugeniu Avram bejelentette: az adótörvénykönyv módosítására tesz javaslatot azt követően, hogy Victor Ponta miniszterelnökkel közösen a napokban meghallgatták a megyében működő termelői egyesületek panaszait. Mint kifejtette, azt indítványozza, hogy adómentesen főzethessenek a családok évente 100 liternyi tiszta szesznek megfelelő mennyiséget, ami megközelítőleg 200 liternyi 50 fok körüli pálinkának felel meg. Ugyanakkor az említett mennyiséget meghaladó főzdék esetén javasolni kívánja, hogy az adót a tizedére csökkentsék. A községi pálinkafőzők kapcsán pedig azt kívánja elérni, hogy ezek ne kelljen „adóraktárakat” (antrepozit fiscal) létesíteniük, amennyiben nem eladásra dolgoznak, mindössze a lakosságnak nyújtanak szolgáltatást.

A kisüsti adója miatt az elmúlt években számtalanszor reklamáltak a gazdák, nem értenek egyet ugyanis azzal, hogy a gabonaszesszel egy kategóriába sorolják a gyümölcspálinkát, és nem kedvezményes adójú (vagy adómentes) hagyományos termékként kezelik. A kormány, illetve a szakhatóságok válasza minden esetben az volt, hogy az EU-csatlakozási tárgyalások során kellett volna kiharcolni a kisüsti számára a különleges besorolást, azonban mivel ez nem történt meg, külön jóváhagyás kellene az Unió részéről ahhoz, hogy könnyítsenek a gazdák terhein.

Eugeniu Avram az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre kifejtette, egyelőre nem bólintott rá az Európai Bizottság a román kezdeményezésre, de úgy véli, tekintettel az ez évi kiváló szilvatermésre, idén eltekinthetne a kormány a házi fogyasztásra készülő pálinka megadóztatásától.

A jelenlegi szabályozás szerint egyébként 50 liternyi 100 százalékos alkoholtartalmú párlat (azaz körülbelül 100 liternyi 50 fokos kisüsti) főzhető gazdaságonként kedvezményesen – az említett mennyiség alatt a hektoliterenkénti ezer eurós általános szeszadó fele fizetendő.

Becslések szerint Szatmár megyében jobb esztendőkben a termelés meghaladja a 10 millió litert, aminek azonban mindössze fele jelenik meg a hivatalos statisztikákban. Idén rekordra éppen nem számítanak, az Avasban ugyanis ritka jó a termés, de Bükkaljáról ugyanez nem mondható el. Ezért Ioan Cioltean, a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője szerint Szatmár megyében idén 4-5 millió liternyi kisüstit főzhetnek a gazdák.

Mint ismeretes, az Európai Unió kifogásolja a jövedékiadó-mentes otthoni pálinkafőzést. Emiatt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben az Európai Bizottság. Szerintük ugyanis a törvény meg nem engedett, túl nagy adókedvezményt biztosított a pálinkafőzőknek.

Kép: parameter.sk

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro