// 2026. február 26., csütörtök // Edina

Örökzöld téma: továbbra is özönlik a szemét Szászfenesről Kolozsvárra

// HIRDETÉS

Egy lehetséges megoldás lehetne a Dallas nevű fenesi nyomortelep lakóinak bevonása a vízpart megtisztításába.

Nem múlhat el úgy a tavasz, hogy ne merüljön fel a Kis-Szamos szemetessége: a kolozsvári zöldek rendszeresen felhívják a figyelmet a problémára, időnként szerveznek egy szemétszedési akciót, megoldási javaslatokkal is előállnak, sőt, a tavaly egy térképet is összeállítottak az általuk beazonosított illegális szemétlerakatokról, melyek a szennyezés fő forrásainak számítanak, mindhiába. Érdemi változás nem történt, a Kis-Szamos továbbra is olyan, mint

egy mozgó szeméttelep Szászfenes és Kolozsvár között.

Újra és újra elmondják, a környezetvédelmi őrségnek, a helyi és megyei önkormányzatoknak és a román vízügynek nagyobb szerepet kellene vállalniuk a Szamos tisztasága érdekében. Ismételten megkeresték az illetékeseket, hogy közösen szervezzenek egy átfogó szemétszedési akciót a szászfenesi illegális hulladéktelepeken, elsősorban a Dallas nevű nyomortelepen. Nemcsak a partot szükséges megtisztítani, hanem a vízi növényzetet is,

a műveletbe pedig bele kell vonni a nyomortelep közösségeit is, a decensebb életkörülmények megteremtése ugyanis az ő érdekük is.

A civilek javasolják, hogy helyezzenek el védőkorlátokat a szemét megállítására, ugyanakkor akadályozzák meg azt, hogy autókkal a part közelébe lehessen hajtani. Videokamerák felszerelése szintén megoldást jelenthetne.

Idén év elején már szerveztek egy takarítási akciót, akkor 90 tonna hulladékot gyűjtöttek össze, a szászfenesi önkormányzat 20 büntetést is kiszabott. A környéket a rendőrség járőrei is felügyelik.

A zöldek szerint több ezer tonna szemét található jelenleg is a szászfenesi partokon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson
Krónika

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson

Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket
Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve
Székelyhon

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve

Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.

// még több főtér.ro