// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Őrizetbe vették a Fany tulajdonosát

// HIRDETÉS

Ştefan Cadart és feleségét péntek reggel vette 24 órás őrizetbe a DNA, mert lezsírozták a Kolozs megyei járatok versenytárgyalását.

A Fany cég tulajdonosait megvesztegetéssel, pénzmosással és okirathamisítással gyanúsítják, a Korrupcióellenes Ügyészség 30 napos előzetes letartóztatásukat kéri.

Rajtuk kívül őrizetbe vették Daniela Dobrilát, a Román Közúti Hatóság (ARR) egyik igazgatóját kenőpénz elfogadása és pénzmosásban való bűnrészesség miatt. Illetve őt azzal is gyanúsítják, hogy illetékteleneknek biztosított hozzáférést biozalmas információkhoz.

Erdély egyik legismertebb személyszállítási cégének tulajdonosát és feleségét, aki a cég gondnoka, azzal gyanúsítják, hogy megvesztegetés révén jutott Kolozs megyei járatok üzemeltetési engedélyéhez a 2014-2019 közötti időszakra szóló kiíráson. 

12 ezer euró értékben adtak készpénzt, autót, mp3 lejátszót, tévét és ruhákat Daniela Dobrilának, aki egyrészt betekintést engedett számukra riválisaik pályázatába, másrészt olyan dokumentumot bocsátott ki, amelynek alapján a kolozsvári törvényszék nem adott helyt a Kolozs megyei tanács kérelmének, miszerint a kolozsvári metropoliszövezet útvonalait vegyék ki a versenytárgyalásra bocsátott járatok közül.

Daniela Dobrilă további közbenjárárásaiért kért még két Apple laptopot is 3500 euró értékben, de azokat nem volt alkalma megkapni.

Az említett versenytárgyalás kiírásakor, 2013 novemberében a kolozsvári helyi közszállítási vállalat még nem alakult kereskedelmi társasággá, és nem tudott részt venni a versenytárgyaláson. Holott a kolozsvári polgármesteri hivatal már megegyezett a környező települések polgármestereivel, hogy a helyi közszállítási vállalat indít idéntől járatokat a környék falvaiba, és rengeteget tárgyaltak és meg is állapodtak az útvonalakról és a járatsűrűségről.

Márciusban beindult jónéhány járat, sőt a közszállítási vállalat nem számolta fel az évek óta működtetett kisbácsi járatát sem, pedig arra az útvonalra a Fany nyert most működtetési jogot. A Fany ezért beperelte a társaságot, a kisbácsiak viszont teljesen bojkottálják a Fanyt, mert az nem hozza be őket a központba, és jegyvásárlás is kényelmetlen.

Az ügyészség közleménye megjegyzi, más természetes és jogi személyek ellen is nyomoznak, és hogy a nyomozás során igénybe vették a SRI szolgáltatásait.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro