// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Orbán Viktortól kérik a Székelyföld és Budapest közötti vasúti kapcsolat fejlesztését a három megye vezetői

// HIRDETÉS

A jelenlegi vonatok ugyanis enyhén szólva sem szolgálják ki az igényeket.

A Székelyföld-Budapest vasúti kapcsolat fejlesztésére kéri Orbán Viktor miniszterelnököt és Dávid Ilonát, a MÁV Zrt. elnökét a székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzatának elnöke.

Tamás Sándor, Borboly Csaba és Péter Ferenc kedden írta alá azt a közös felkérést, amellyel a megszólított budapesti vezetőkhöz fordult.  Amint azt közölték, a vasúti közlekedésben 2017 decemberétől érvénybe lépett változások kedvezőtlenül érintik a székelyföldi utazóközönséget.

Közleményükben jelzik: a problémákat a lakosság jelezte, leggyakoribbként a vonatok zsúfoltságát, ugyanis az utazókocsik száma háromra csökkent. A tavaly december-január során több esetben előfordult, hogy legalább egy-két napos elővétellel lehetett helyet váltani a Corona nemzetközi intercity járatra. A jelenlegi vonat-összeállítás: naponta két ülőkocsi és egy fekvőhelyes kocsi.

Továbbá a Corona járaton hiányzik a hálókocsi és az étkező. Ugyancsak karcsúsították a nappal közlekedő Hargita járatot az étkezőkocsi leállítása révén.

A kihasználtság már januárban bőven meghaladta a négy kocsit, rengetegen állnak éjszaka, mert nincs helyük.

Az Erdélyen belül utazók csak az ülőhelyes kocsikat vehetik igénybe, esetükben egy plusz ülőhelyes kocsi oldhatná meg ezt a problémát, fogalmazzák meg felkérő levelükben a székelyföldi elöljárók. Meglátásuk szerint a május 18. és szeptember 28. között tervezett hálókocsi-közlekedés nem elegendő az igények kiszolgálására, ugyanakkor ez a bővítés nem veszi figyelembe a nemzeti és keresztény ünnepek alkalmával növekvő utasszámokat, és figyelmen kívül hagyja a székelyföldi egyetemi hallgatók utazási igényeit.

„A Corona és a Hargita vasútvonalak élő kapcsolatot teremtenek Sepsiszentgyörgy–Budapest, Csíkszereda–Budapest és Marosvásárhely–Budapest között. Kihasználtságuk az elmúlt években jelentős volt,

kényelmes, biztonságos és kiszámítható közlekedési lehetőséget biztosítottak a diákoknak, egyetemistának, üzletembereknek és az utazó közönségnek.

Tamás Sándorral, Kovászna Megye Tanácsa elnökével, Péter Ferenccel, Maros Megye Tanácsa elnökével közösen, kérjük a magyar kormányt és a magyar állami vasutat, hogy bírálják felül a megvonásokra vonatkozó döntést” –fogalmazott Borboly Csaba.

„Látjuk, hogy jelenleg a Corona járat nem tudja kiszolgálni az utazóközönséget, sokszor már Sepsiszentgyörgyön nem lehet ülőhelyet találni.

Szükség van további utazófülkékre és szükség van a hálókocsi-szolgáltatásra, biztosítani kell az utazás megfelelő kényelmét.

A román infrastruktúra lassú fejlődése miatt most 14 órát kell vonatozni azon a szakaszon, amely a század elején csak 12 órát vett igénybe, de reméljük, ez csak megoldódik. Az kell legyen a célunk, hogy itthon is népszerűbb legyen a kényelmes vonatút, mint az olcsóbb, de kényelmetlenebb buszozás, ezt pedig a szolgáltatások fejlesztésével, nem a megszüntetésével érhető el” – nyilatkozta Tamás Sándor.

Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke is támogatja a kezdeményezést.

„Székelyföld és Maros megye számára nagyon fontos, hogy közvetlen összeköttetés legyen Budapest és az itteni települések között, hogy minél könnyebben és gyorsabban el lehessen jutni egyik országból a másikba. Maros megyében idén nyártól újraindul a Budapest és Marosvásárhely közötti repülőjárat, és ez nagyban megkönnyíti a közlekedést, de ettől függetlenül fontos számunkra, hogy legyen közvetlen vonatjárat is Budapest és Marosvásárhely, illetve a Maros megyei települések között, hiszen

a helyi közösségnek igénye van erre, és sokan előnyben részesítik a vonattal való közlekedést más utazási formákkal szemben.

Ahhoz azonban, hogy ez a szolgáltatás továbbra is vonzó maradjon, biztosítani kell az utasok számára a kényelmet és az eddigi szolgáltatásokat. Ha az utazási körülmények romlanak, akkor ésszerű következmény, hogy csökkenni fog az utasok száma. Azért fordulunk most közös levéllel a magyar kormányhoz, hogy ezt megelőzzük. Ennek a közvetlen összeköttetésnek a fenntartása nemcsak gazdasági szempontból fontos, hanem nemzeti érdek is” – hangsúlyozta Péter Ferenc.

A székelyföldi elöljárók felajánlják együttműködésüket a Budapest–Székelyföld vasúti kapcsolat fejlesztésére, és felkérik a MÁV Zrt.-t a lakosság által jelzett gondok mielőbbi orvoslására. Az utazóközönség igényének megerősítésére támogató aláírásokat gyűjtenek a lakosság körében.

Két napon belül minden székelyföldi önkormányzatnál elérhetőek lesznek a támogatási ívek, felkérik a lakosságot, közösségi vezetőket, hogy aláírásukkal támogassák a kezdeményezést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Krónika

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről
Székelyhon

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről

Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS