// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Orbán: az új kormány az egész nemzetet képviseli

// HIRDETÉS

Mert nem csak az anyaországiaktól kapott felhatalmazást. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes marad.

A kormány az egész magyar nemzetet képviseli, hiszen nemcsak az anyaországi, hanem a Kárpát-medencében és azon kívül élő magyar emberektől is kapott felhatalmazást – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken az Országházban harmadik kormánya beiktatásán. A kormány minden tagjától elvárható, hogy ezt a történelmi felelősséget vállalja, azaz bárkivel és bármivel szemben álljon ki a magyarokért, az egész magyar nemzetért - hangoztatta a kormányfő.

Azt is közölte: Semjén Zsolt KDNP-elnök a harmadik Orbán-kormányban is miniszterelnök-helyettes lesz, majd elismeréssel szólt az elmúlt négy év nemzetpolitikájáról. Megfogalmazása szerint a kereszténydemokrácia az a horgony, amely filozófia, világszemlélet és értékrend szempontjából „biztonságos vizeken tartja a kormány hajóját".
Orbán Viktor kijelentette, hogy az új kabinet célja, hogy néppárti kormány legyen, néppárti kormányzást folytasson: „ez több, mint a demokrácia szabályainak betartása". A néppárti kormányzás ugyanis a klasszikus lincolni gondolat alapján áll: "a népből, a néppel, a népért", vagyis az emberektől kapott felhatalmazás alapján, az emberekkel közösen, az ő érdekükben akarnak kormányozni - mondta.
Szerinte ez a felfogás elutasítja az elitizmust. Az igazságos és versenyképes Magyarország megépítéséhez szükség van „kiemelkedő koponyákra, tekintélyes szakemberekre", de a kiemelkedő képesség, a magas iskola, az elismert szakértelem önmagában nem ad jogalapot az ország vezetésére. „Elitekre szükségünk van, de elitista kormányra nincs" - hangsúlyozta.

Egységes és erős nemzet kell

Orbán Viktor emlékeztetett, hogy harmadszor alakíthat kormányt, ráadásul az elmúlt 24 évben az összes kormány munkáját testközelből figyelhette, működésükből hasznos erkölcsi és gyakorlati tapasztalatokat szűrhetett le, s ez a tapasztalat megadja a lehetőséget, hogy kiérlelt szempontok alapján, határozott célok és világos elvárások mentén alakíthassák meg a szabad Magyarország 10. kormányát.
Kijelentette: a kabinetnek egységes és erős nemzetet kell vezetnie azon az úton, amelyen négy éve elindult, tartania kell az előző ciklusban kitűzött markáns és határozott irányt.
 A kormánynak mindig, minden helyzetben a háromharmadot kell szolgálnia - mondta, majd kiemelte: a győztesnek nem igaza van, hanem feladata, és minél nagyobb a felhatalmazás, annál nagyobb a feladat, a felelősség. Minél nagyobb a felelősség, annál nagyobb alázattal kell szolgálni az egész országot - fogalmazott a miniszterelnök.
A közép nevében a szélsőségek ellen

Az áprilisi országgyűlési és a májusi európai parlamenti (EP-) választást felidézve azt mondta, hogy a magyarok mindkét alkalommal elsöprő erőkkel szavaztak a középerőkre, ezért a mai kormányzó erők joggal hívhatók európai középnek. „A közép nevében ha kell, határozottan fel fogunk lépni mindenféle szélsőség ellen, akár jobbról jön, akár balról": a többségnek joga van megvédenie magát a szélsőségekkel szemben, és egyúttal kötelessége megvédeni a mindenkori kisebbségeket is - mondta.
Orbán Viktor hozzátette, a kabinetnek szerepet kell vállalnia az országban uralkodó közállapotok erkölcsi minőségének alakításában is. „Olyan Magyarországot szeretnénk, amelyben a munka és a teljesítmény megbecsülése, valamint a tisztelet kultúrája uralkodik" - húzta alá.
Szavai végén azt mondta, hogy miniszternek lenni egyszerre küldetés, szakma és munka. „Hazaszeretet, alázat és szolgálat: ez legyen minden kormánytag vezérelve, nincs más, nem lehet más iránytűnk. (...) Akire sok bízatott, attól sok kéretik számon. Soli Deo gloria. Egyedül Istené a dicsőség" - zárta húszperces beszédét a miniszterelnök.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
Székelyhon

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

// még több főtér.ro