// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
PSD

Optimistán viszonyul kinevezéséhez a leendő kormányfő

Viorica Dăncilă nem fél attól, hogy Sorin Grindeanu vagy Mihai Tudose sorsára jut.

Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselő bevallása szerint kellő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy átvegye a miniszterelnöki tisztséget, és nem tart a megbízatástól.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) központi székhelyéről való távozásakor azt kérdezték az újságírók az alakulat miniszterelnök-jelöltjétől, nem tart-e attól, hogy a Sorin Grindeanu és Mihai Tudose volt miniszterelnökökéhez hasonlóan rövid mandátuma lesz. Azt mondta, pozitívan kell gondolkodnia, és nem tart ettől a megbízatástól, mert optimista és kiegyensúlyozott természetű.

Hozzátette, amennyiben kormányalakítási megbízást kap Klaus Iohannis államfőtől, Mihai Tudose exminiszterelnökkel is egyeztetni fog. „Természetesen mindenkivel fogok tárgyalni, mert mindannyian a kollégáim” – fogalmazott.

Az EP-s projektjeit firtató újságírói kérdésre úgy reagált, azok – felszólalásaival és tevékenységi beszámolóival együtt – megtalálhatók a honlapon, majd hozzátette, miután az államfő jóváhagyja kinevezését, minden kérdésre válaszol majd. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

// még több főtér.ro