// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

Ön mennyiért adná kölcsön egy vadidegennek az autóját?

// HIRDETÉS

Ismét bejelentkezett egy cég, mely megmentené Kolozsvárt a pokoli forgalomtól – ezúttal a magánszemélyek autói révén.

Külföldön bevált receptet próbál Romániában elsőként meghonosítani egy kolozsvári vállalkozó, mely elindította az első olyan magánszemélyeket megszólító szolgáltatást, mely a közösségi gazdálkodás (sharing economy) elvét érvényesíti az autóbérlés területén. Magánszemélyként némi pluszpénzre tenne szert azzal, hogy bérbe adja az autóját? Semmi más dolga nincs, mint ingyenesen regisztrálni ezen a honlapon, illetve letölteni a hozzá tartozó mobilalkalmazást, és ha valaki éppen az Ön járgányát szemeli ki, akkor a rendelkezésére kell bocsátania. Pofonegyszerűen hangzik, a megvalósítás azonban – ismerve a romániai közlekedési kultúrát és a pokoli kolozsvári forgalmat – rejt némi kockázatot is.

Még mielőtt azt hinné, hogy harmincéves Daciáját bedobhatja a közösbe, jó, ha tudja:

a gépjárműveknek meg kell felelniük bizonyos feltételeknek, például érvényes műszaki engedéllyel, biztosítással, úthasználati matricával és a kötelező autótartozékkal is rendelkezniük kell. A tíz évnél idősebb autókat nem veszik fel a listára.

A vállalkozás elindítója szerint a tulajdonosok havonta akár az 1000 és 4 000 lej közötti összeget is megkereshetik, de persze ez attól is függ, milyen gyorsan reagálnak a megkeresésekre, és milyen árban egyeznek meg a bérlővel. Az igényléseket minimum 1, maximum 13 órán belül el kell bírálni, ezt követően az alkalmazás automatikusan kitölti a bérleti szerződést. Az autó átadásakor már csak a formalitások maradtak hátra. A bérlő ellenőrizheti az autó műszaki állapotát, és ha mindent rendben talál, útnak is indulhat vele. Az árat a tulajdonos szabja meg, míg a kifizetés a foglaláskor történik. Legkevesebb három órára, legtöbb pedig 30 napra lehet igénybe venni a honlapon listázott autókat.

A Perpetoo 350 ezer euró befektetéssel jött létre, a fejlesztésen mintegy 40 szakértő dolgozik. A vállalkozó elég optimistán abban bízik, hogy egy év alatt legalább háromezer autótulajdonos regisztrál, a bérlések száma pedig meghaladja a 25 ezret.

Ha beindul a dolog, kiterjesztené a lehetőséget más romániai városokra is.

Mégis, mi a jó ebben? A közösségi gazdaság elvén működő szolgáltatások egyre nagyobb teret hódítanak külföldön, és Romániában is egyre többen látnak benne fantáziát, illetve meggazdagodási lehetőséget, gondoljunk csak a szálláshelyek hálózatát kialakító Airbnb-re, mely egyre népszerűbb Erdélyben is.

A közautózás (car sharing) lehetősége eddig is elérhető volt a kolozsváriak számára: az elektromos autókkal nyomuló Pony Car Sharing, melyhez – a mostani vállalkozáshoz hasonlóan – az autós forgalom csökkentésének reményét fűzték, 2015-ben indult Kolozsváron, 2017-ben Bukarestben. A remények elég gyorsan szerte foszlottak, a cég óriási tartozást halmozott fel, és a számítások szerint még három évig kell kihúznia valahogy, hogy elérje a nullszaldót, vagyis azt, hogy bevételek és a költségek egyenlő arányban legyenek. A cég ennek ellenére nemrég megduplázta a befektetést, és töretlenül bízik abban, hogy a lakosság előbb-utóbb megszokja az elektromos autók használatát, és taxizás helyett inkább „pónira” száll. Veszteségük nem tántorítja el az újabb befektetőket sem attól, hogy hasonló szolgáltatásokat indítsanak.

Valamit csak tudhatnak a jövő közlekedéséről...

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro