// 2026. február 2., hétfő // Karolina, Aida

Olyan megható szerelmi vallomást tett Dragnea a börtönből Romániának, hogy még a rácsok is majdnem elolvadtak

// HIRDETÉS

A román nemzeti ünnepen jelentkezett be a PSD volt elnöke.

A december elsejei román nemzeti ünnepre időzített üzenettel jelentkezett először május végi bebörtönzése óta Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke: a volt politikus csöpögős szerelmi vallomást tett Romániának a rácsok mögül.

Az érzelmektől átfűtött, rövid üzenetben csak úgy hemzsegnek a bombasztikus fordulatok.

„Isten éltessen Románia! Mindig tiszteletben tartottam a hagyományaidat, minden alkalommal megünnepeltelek, a lelkemben és a keblemben hordoztalak, mindenütt büszkélkedtem veled és egész életemet neked szenteltem. Érted mindent feláldoztam, és mindent megtettem azért, hogy nagyra nőj, hogy gazdag és erős légy. Lemondtam a családom mellett töltött percekről, kihagytam számos eseményt a gyerekeim életéből, és végül még a szabadságról való lemondást is vállaltam érted!”

– állította be a bebörtönzését úgy, mintha az csupán parttalan hazaszeretetének lenne betudható.

A továbbiakban többek között arról írt, hogy csak azt akarta: a romániai gyerekek egészséges és természetes román ételeket egyenek a mások által elutasított, vegyszerekkel teli élelmiszerek helyett, de azt is, hogy az idősek visszakapják a méltóságukat, a fiatalok pedig a szebb jövőbe vetett reményüket.

https://www.facebook.com/liviudragnea.ro/posts/2664396843639046

Na meg azt is, hogy az erdők megmaradjanak, ne pedig a külföldi faanyag-exportőröket gazdagítsák. És még azt is, hogy a romániai mezőkön búza lengedezzen, a gazdaság pedig növekedjen.

„Függetlenül attól, mennyi nehézségen kell még keresztülmennem, függetlenül attól, mennyit kínoznak majd, hogy megtagadjalak, sohasem szűnök meg szeretni téged és hinni benned!”

– zárul az érzelgős szerelmi vallomás.

Ami a jelek szerint igencsak egyoldalú viszonyt jelez – lásd a múlt vasárnapi elnökválasztás eredményét, amelyen az ország elsöprő többsége azt jelezte: Románia Dragnea és pártja helyett már más lovagot halmoz el a kegyeivel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete
Főtér

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete

Nagypolgári ügyvédből és sikeres üzletemberből a magyarokkal is barátkozó kommunista kormányfővé válni RKP-tagság nélkül? Ennél kacifántosabb dolgok is kiderültek Gróza Péterről az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen
Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro