// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Rács-odálkozás

Olyan megható szerelmi vallomást tett Dragnea a börtönből Romániának, hogy még a rácsok is majdnem elolvadtak

A román nemzeti ünnepen jelentkezett be a PSD volt elnöke.

A december elsejei román nemzeti ünnepre időzített üzenettel jelentkezett először május végi bebörtönzése óta Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke: a volt politikus csöpögős szerelmi vallomást tett Romániának a rácsok mögül. Az érzelmektől átfűtött, rövid üzenetben csak úgy hemzsegnek a bombasztikus fordulatok.

„Isten éltessen Románia! Mindig tiszteletben tartottam a hagyományaidat, minden alkalommal megünnepeltelek, a lelkemben és a keblemben hordoztalak, mindenütt büszkélkedtem veled és egész életemet neked szenteltem. Érted mindent feláldoztam, és mindent megtettem azért, hogy nagyra nőj, hogy gazdag és erős légy. Lemondtam a családom mellett töltött percekről, kihagytam számos eseményt a gyerekeim életéből, és végül még a szabadságról való lemondást is vállaltam érted!”

– állította be a bebörtönzését úgy, mintha az csupán parttalan hazaszeretetének lenne betudható. A továbbiakban többek között arról írt, hogy csak azt akarta: a romániai gyerekek egészséges és természetes román ételeket egyenek a mások által elutasított, vegyszerekkel teli élelmiszerek helyett, de azt is, hogy az idősek visszakapják a méltóságukat, a fiatalok pedig a szebb jövőbe vetett reményüket. https://www.facebook.com/liviudragnea.ro/posts/2664396843639046 Na meg azt is, hogy az erdők megmaradjanak, ne pedig a külföldi faanyag-exportőröket gazdagítsák. És még azt is, hogy a romániai mezőkön búza lengedezzen, a gazdaság pedig növekedjen.

„Függetlenül attól, mennyi nehézségen kell még keresztülmennem, függetlenül attól, mennyit kínoznak majd, hogy megtagadjalak, sohasem szűnök meg szeretni téged és hinni benned!”

– zárul az érzelgős szerelmi vallomás. Ami a jelek szerint igencsak egyoldalú viszonyt jelez – lásd a múlt vasárnapi elnökválasztás eredményét, amelyen az ország elsöprő többsége azt jelezte: Románia Dragnea és pártja helyett már más lovagot halmoz el a kegyeivel.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro