// 2026. május 21., csütörtök // Konstantin

Olimpiai aranyra hajt Miklós Edit

// HIRDETÉS

A Csíkszeredában született magyar alpesi síző nem aprózza el

Az olimpiai aranyéremért utazik a 2018-as pjongcsangi téli ötkarikás játékokra Miklós Edit alpesi síző.

„A célom az olimpiai aranyérem, azért utazom ki az ötkarikás játékokra, hogy megnyerjem" - nyilatkozta a lesiklásban olimpiai hetedik magyar versenyző az M1 aktuális csatornának kedden. Hozzátette, a nyári edzőváltásnál is szempont volt, hogy két évig együtt tudjanak dolgozni.

„Ő egy profibb edző, jobban látja a dolgokat, és megvan mindennek az oka, hogy mit miért csinálunk. Egy jobb szakember" - dicsérte a 28 éves csíkszeredai születésű versenyző a svájci Stefan Abplanalpot, aki az előző szezonban a svájci női csapatnál dolgozott, korábban pedig többek között az olimpiai és világbajnok amerikai Lindsey Vonn, valamint Julia Mancuso felkészülését is irányította.

Miklós Edit hangsúlyozta, június óta tréningeznek közösen, és úgy érzi, a csapat összeállt a svájci Alpokban: „Meg tudjuk beszélni a hibáimat, hogy min kell javítani, változtatni, jó az összhang köztünk."

Kifejtette, a felszerelésén is változtattak, van egy új bakancsa, amely úgy tűnik, bevált, mert gyorsabb vele, mint a korábbival volt.

„Mindig nehéz váltani még márkán belül is, akár bakancsról, akár lécről van szó. Sokáig kell tesztelni, ezért kezdtük már júniusban, de bevált" - mondta a versenyző.

Kitért rá, a világkupa-sorozatban az a célja, hogy lesiklásban minél több versenyen álljon dobogóra, és szuper-óriásműlesiklásban is fejlődni szeretne.

„A jövő évi világbajnokság kiemelt jelentőségű számunkra. Ott lesiklásban az éremszerzés a cél, szuper-óriásműlesiklásban pedig az első tíz közé jutás" - fejtette ki Miklós Edit. Hozzátette, többek között a szerencse és az időjárás is befolyásolni fogják a teljesítményét, de mindent meg fog tenni, hogy a legjobb formáját hozza, és minél jobb eredményt érjen el a St. Moritz-i vb-n.

„Remélem, olimpiai bajnoknak születtem, és akkor két év múlva arról beszélgethetünk, igen, sikerült" - tért vissza a 2018-as pjongcsangi játékokra. - „De most csak erre az idényre koncentrálok."

Miklós Edit számára kéthetes felkészülés következik az Egyesült Államokban, majd Kanadába megy, ahol december első hétvégéjén három futam - két lesiklás és egy szuper-óriásműlesiklás - vár rá.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét
Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro