Egy besztercei panelházban történt gázrobbanás. A kárvallottak azóta is máshol kénytelenek meghúzni magukat.
Csak most kapja meg az önkormányzat által beígért támogatást az a 28 besztercei család, amelyeknek a panellakása lakhatatlanná vált egy tavaly októberben történt gázrobbanás nyomán. Az érintettek egy része azóta is rokonoknál vagy az önkormányzat által rendelkezésre bocsátott lakrészekben lakik.
A besztercei helyi közgyűlés csütörtöki ülésén hagyta jóvá azt a határozatot, amelynek értelmében összesen hozzávetőlegesen 853.000 lejt utalnak ki a tavaly októberben történt robbanás kárvallottainak, sürgősségi támogatás címen.
Egy hasonló határozatot tavaly is elfogadtak, mivel azonban év végéig nem tudták elkölteni a pénzt, az a városkasszában maradt.
„Nem adhattam oda a pénzt, amíg nem készült el a terv, hogy legyen egy összeg, amelyet szétoszthatok a lakások között. (...) Tavaly nem készült el a műszaki terv, de most megvan, pályázatot hirdettek, megvan az építő, és el is kezdték a munkálatokat" - magyarázta Beszterce város polgármestere, Ovidiu Creţu, hozzátéve, reméli, hogy a lakások egy részében még idén befejezik a javítási munkálatokat.
A besztercei panellakásban 2016. október 19-én bekövetkezett robbanásban kilenc személy sérült meg. Egyikük, egy 24 éves fiatalember, aki abban a lakásban tartózkodott, amelyben a detonáció történt, tíz nappal később belehalt a sérüléseibe. Összesen 65 lakásban okozott károkat a robbanás, ezek közül 20 teljesen lakhatatlanná vált. 11 család rokonokhoz költözött a panelház felújításának idejére, tíz család pedig elfogadta az önkormányzat ajánlatát, és lakbér ellenében az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakásokba költöztek be ideiglenesen.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A templom szomszédságában épülő idősek nappali központja, a rendezetlen környezet, az elmaradó egyeztetések és mindenekelőtt a magyar állami támogatással létrehozott bölcsőde miatt gyűltek össze sérelmek a szászfenesi református gyülekezetben.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.

A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...

Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.

… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.

Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.

Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.

További híreink: Szerbia felől érkező füst lepte el Temesvárt, egy állatkínzó nő pedig akár évekre is börtönbe vonulhat.