A kommunizmus bűneinek egyik legavatottabb kutatója, Marius Oprea történész dolgozott ki törvénytervezetet Sztálin, Mao és Che Guevara mai rajongóinak megrendszabályozására.
Megunta azoknak a nyilvános ámokfutását Marius Oprea, a Kommunizmus Bűneit Kutató Intézet (IIICCM) volt igazgatója, akik közel ötven évnyi kommunista rémuralom után is kúlnak tartják azt, hogy che guevarás vagy sarlós-kalapácsos pólóban népszerűsítsék a kommunizmus eszméit. A történész ezért kissé radikálisan reagálva olyan törvényjavaslatot dolgozott ki, amely keményen büntetné mindazokat, akik a több tízmillió ember haláláért felelős ideológiát terjesztik.
A törvényjavaslat meglehetősen részletes és kemény: a kommunista eszméket terjesztő szervezetek és jelképek betiltása mellett a kommunista rendszer berendezkedéséért és működtetéséért felelős személyek kultuszát is tiltaná.
A kommunista jelképek gyártásáért, értékesítéséért, terjesztéséért három hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést irányoz elő. Hasonló mértékű büntetést helyez kilátásba a kommunista jelképek nyilvános használatáért – például azért, ha Gipsz Jakab az összeolvasott ideológiai katyvasz hatására úgy gondolja, azzal is kifejezi a fennálló gazdasági és társadalmi renddel szembeni ellenérzését, hogy sarlós-kalapácsos pólóban megy ki az utcára.
Marius Oprea szerint a tervezet arra is kitér, hogy ötéves időtartamra 50-től 75 százalékig csökkentsék azon személyek nyugdíját, akiket jogerősen elítéltek amiatt, hogy az 1945 és 1989 közötti időszakban politikai okok miatt meghurcolt személyek halálát vagy súlyos sérülését okozták.
Oprea emellett azt is szorgalmazza, hogy a volt kommunista verőlegények és börtönőrök által az áldozatoknak fizetendő kárpótlást szabályozó 10/2016-os jogszabályt terjesszék ki a kommunista kormányok egykori tagjaira, a Nagy Nemzetgyűlés képviselőire, a kommunista párt Központi Bizottságának tagjaira (így Ion Iliescu volt államfőre is!), a volt megyei párttitkárokra, a Szekuritáté egykori megyei parancsnokaira, valamint mindazokra, akik esetében jogerős ítélettel nyert bizonyságot, hogy együttműködtek a volt kommunista titkos rendőrséggel.
a büntetés hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésig terjedne, de bírság is kiróható lenne. Keményebb büntetésre számíthatnának azok, akik mindezt az interneten teszik: ők hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnának. A fasiszta legionárius mozgalom népszerűsítését tiltó, tavaly kihirdetett jogszabály mintájára tiltaná a törvény azt is, hogy kommunista személyiségekről nevezzenek el köztereket.
Oprea közölte: vagy polgári kezdeményezésként, százezer állampolgári aláírást összegyűjtve, vagy parlamenti kezdeményezésként, egy honatya által beterjesztve, vagy kormánykezdeményezéssel kívánja elfogadtatni a jogszabályt.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.