Ádám és Éva, férfi és nő. Szodoma és Gomorra helyett Isten és világosság.
Több mint nyolcezren vettek részt azon a tüntetésen, amelyet a Koalíció a családért szervezett szombaton, Nagyvárad főterén alkotmánymódosítást követelve.
A kezdeményezők azt akarják, hogy az alaptörvény szabja meg: házasság csak egy férfi és egy nő által köthető.
A demonstráción látható transzparensek szövege többek között arra emlékeztetett, hogy a Koalíció a családért az egyházak támogatásával hárommillió aláírást gyűjtött össze alkotmánymódosító kezdeményezésük megalapozására. A résztvevők követelték, hogy a december 11-i parlamenti választással együtt rendezzenek országos népszavazást az alkotmány módosítására.
A tüntetésen felszólalt több egyház és felekezet képviselője.
Sofronie nagyváradi ortodox püspök szerint „nem valakik ellen vagyunk itt, tiszteletben tartjuk a szabadságot, amit Isten ajándékozott az embernek”. „De úgy hisszük, hogy a felelősség nélküli szabadság anarchiát eredményez. Azért vagyunk itt, mivel mindannyian hisszük és valljuk: Isten a teremtésben erős törvényeket alkotott, amelyek a Paradicsomban kezdődnek, ahol Isten megteremtette Ádámot, majd Évát ajándékozta neki”.
Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök szintén azt hangsúlyozta: nem valaki ellen tüntetnek. „Azért jöttünk, hogy elmondjuk: a fellegek fölött most is süt a nap és hogy szeretjük a fényt, nem szeretjük a sötétséget” – jelentette ki. „Mutassuk meg a bennünk lakozó igazságot, amiról nem lehet alkudozni. Ezek olyan dolgok, amelyek nem tőlünk származnak, örökkévalók és pótolhatatlanok. Ilyen az anya mosolya és meleg ölelése. Az apai kar, amely biztonságot nyújt. A gyermek, amely önmagunk meghosszabbítása és mégis egyedi önnön létében” – fogalmazott a megyéspüspök.
Petru Vidu, a Baptista Közösség elnöke azt mondta beszédében, hogy fél a jövőtől, félti a család, a gyerekek és unokát jövőjét. „Amikor az alkotmányt kidolgozták, senki nem értett mást a házastárson, mint férjet és feleséget. Attól tartok, hogy nemsokára mást jelent majd ez a fogalom. (…) Attól félek, hogy ami Kanadában, az Egyesült Államokban és az EU-tagállamok felében történt, Romániában is bekövetkezik. A melegházasság törvényessé tétele csak a kezdet. Az amerikai legfelső bíróság előtt van a poligámia, a vérfertőzés, az állatokkal létesített nemi kapcsolat és a nekrofília ügye. Istent félve jöttünk ide. Nézzék a történelmet, Szodoma és Gomorra a szodómia miatt pusztult el” – mondta a baptista képviselő.
Felszólalt Sorin Ciurilă, az iskolai vallásórákat támogató szülői egyesület vezetője is. „Az úgynevezett civil szervezetek és kétes politikusok 2014-2015-ben azt kérték, hogy az iskolában vegyék ki a vallásórákat. Sajnos, egyre zavarosabb időket élünk. Íme, ma egy másik kihívás előtt állunk. Ez pedig a család védelme, vagyis az alkotmány módosítása úgy, hogy a család alapja nem pusztán két házastárs, hanem egy férfi és egy nő legyen. (…) Kérjük, hogy az illetékes intézmények írjanak ki népszavazást az alaptörvény módosítására. Energiát nem kímélve győzzék meg társaikat, hogy menjenek el szavazni” – mondta.
A színpadon megjelent a Bodnariu házaspár is, akiktől a norvég hatóságok korábban elvették, majd a közvélemény nyomására visszaadták gyermekeiket.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.