Kell az utánpótlás a migránsok miatt.
Jelentős állománybővítést jelentett be a határrendészet: a belügyminisztérium határőrizetre szakosodott főfelügyelősége több mint 750 állást hirdetett meg - közölte szerdai számában az Adevarul című bukaresti lap.
Több mint hatszáz posztra a határrendészet operatív egységeinél várnak jelentkezőket október negyedikéig: a munkaköri leírás szerint feladatuk az államhatár felügyelete, az illegális bevándorlás megfékezése és a határon átnyúló bűnözés elleni küzdelem lesz. A többi 150 állást a háttérintézményeknél és a tisztikarnál hirdették meg.
A többi belügyi struktúrától (például a rendőrségtől, csendőrségtől, katasztrófavédelemtől, bevándorlási hivataltól, útlevél-igazgatóságtól) függetlenül működő határrendészetnek öt regionális felügyelősége van, amelyek Románia egy-egy szomszédjával közös határszakasz védelméért felelnek. A határrendészet alárendeltségében működik a parti őrség is. Románia 3150 kilométer hosszúságú államhatárából valamivel több mint 1000 kilométer szárazföldi és több mint kétezer kilométer vízi (ebből csaknem 200 kilométer tengeri) határ.
A most toborzott határrendészek közül a legtöbbet (173-at) a migrációs nyomásnak leginkább kitett szerb határra vezénylik, de több mint száz-száz határrendőrrel erősítik a román-ukrán, illetve a román-magyar határszakasz őrizetét is. A román-bolgár határszakasz védelmére 97 új határrendészt alkalmaznak.
A határrendészet augusztus óta szinte naponta ad hírt tíz-húsz tagú, ázsiai és afrikai származású határsértő csoportok elfogásáról, legtöbbször a szerb, újabban pedig a bolgár határszakaszon is.
Szerdán is négy migráns elfogásáról érkezett hír: Krassó-SZörény megyében két koszovói és egy albán, Temes megyében pedig egy szír állampolgárt vettek őrizetbe illegális határátlépés miatt.
Románia augusztus közepén bejelentette, hogy megerősítette délnyugati határainak védelmét, a határrendészet mellett a csendőrség és a rendőrség egységei is bekapcsolódtak a határvédelembe, és munkájukat éjjel-nappal felderítő helikopter segíti. Szeptember elején a határrendőrség nagyváradi regionális parancsnoksága is azt közölte, hogy csendőrök segítik munkájukat a román-magyar határszakaszon, a hét elején pedig a határrendőrség máramarosszigeti regionális felügyelősége is bejelentette: az ukrajnai határszakasz védelmét is helikopteres megfigyeléssel és csendőr-járőrökkel erősítették meg.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
Szorongató helyzettel kell szembenéznie Csákány Lászlónak, a Szemerja-Görgő közbirtokosság elnökének és még sok kollégájának: az évi költségvetést kell előterjesztenie a tagságnak, ami a kifizetendő adók miatt teljesen ellehetetlenült.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.