Azt találta mondani, hogy követni fogjuk a magyarországi példát, mert szomszédaink évtizedekkel előttünk járnak, ami a sportot illeti.
Novák Eduard ifjúsági és sportminiszterrel időről időre baj van. Hol az a baj, hogy Georgeként említi Gheorghe Hagit, a román foci egyik élő legendáját, hol az a baj… hogy például a minap egy tévéműsorban elmondta: a romániai sportélet jelen pillanatban kábé ötven évnyi lemaradással küszködik a magyarországihoz képest. És ezt meg is ismételte egy Facebook-bejegyzésben.
Persze, egyáltalán nem azért mondta a miniszter úr, amit mondott, mert rugdosni akarta a román sportot, hiszen jelenleg épp ő felel érte. Azért mondta, mert ha egyszer a magyarok jobbak valamiben, ráadásul szomszédok, akkor érdemes tőlük tanulni.
És Novák miniszter úrnak épp ez a szándéka. Bejelentése szerint március elején Bukarestbe látogat a magyarországi sportstratégiát kidolgozó munkacsoport, amellyel a román fél konzultálni fog, majd megalakítja a hazai sportstratégiát kidolgozó minisztériumközi bizottságot.
És ahogy az már ilyenkor lenni szokott, máris felzúdult alatta a kommentelők kórusa. Amin nem is kell csodálkozni, hiszen aki látott már érzékenyebb témájú Facebook-bejegyzést, pontosan tudja, hogy milyen hisztérikus szájkarate zajlik a kommentszekcióban.
Persze szép lenne megvárni, hátha jó döntéseket hoz Novák miniszter úr. De ez ilyen esetekben nem divat.
https://www.facebook.com/EduardCarolNovak/posts/267346881420053
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.

… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.

További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.

Közben egyáltalán nem biztos, hogy szeptember 8-án elkezdődik az iskola. A PSD pedig nem lép ki a kormányból, meg lehet nyugodni.

… Gigi Becalinak is nagyon fáj, amikor az állami bürokrácia elkezd vele (VELE!) baszakodni… és egy román műemlékvédő egyesület kiakadt, hogy a Székelyföldön semmibe veszik a román emlékműveket.

További híreink: két ember meghalt, amikor lezuhant egy kisrepülő, egy román hekkercsoport pedig csaknem 50 millió fontot lopott a brit kormány online adórendszerén keresztül.