// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Nőtt a berlini gázolás áldozatainak száma

// HIRDETÉS

Vélhetően merényletről van szó, az elkövető a gyanú szerint egy pakisztáni menekült.

Tizenkettőre nőtt a berlini karácsonyi vásáron történt gázolás halálos áldozatainak száma, 48-an megsérültek, többen súlyosan. Thomas de Maiziére belügyminiszter nem zárja, hogy merénylet történt, de a hatóságok egyelőre nem minősítették hivatalosan az esetet.

A német rendőrség éjfél után két órával arról tájékoztatott a Twitteren, hogy tizenketten haltak meg a gázolásban, a korábbi hírek kilenc halottról szóltak. A rendőrségi közleményből nem derült ki, hogy az újabb három áldozat a helyszínen vagy a kórházban halt bele sérüléseibe.

Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, mintegy ötven-nyolcvan métert tett meg. A gépkocsi vezetője megpróbált elmenekülni a helyszínről, de elfogták. A sofőr mellett ülő utas a helyszínen meghalt, a német rendőrség azt közölte keddre virradóra, hogy ő lengyel állampolgár volt. A hatóságok egyelőre nem fedték fel egyikük kilétét sem.

A rendőrség Twitter-bejegyzésében közölte, hogy

„szándékosan" irányították a tömegbe a teherautót.

A német média és a hírtévék által megszólaltatott szemtanúk közül is sokan úgy nyilatkoztak, hogy a gázolás csakis szándékos lehetett, mert a teherautó nem lassított a vásár felé tartva, és olyan utcákon érkezett oda, amelyeken személygépkocsik is nehezen tudnak közlekedni.

Egyes bűnügyi szakértők sok hasonlóságot látnak a berlini eset és a júliusi nizzai gázolásos terrorcselekmény között, amelyben 86 embert vesztette életét. Felhívják a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban több, menekültekhez köthető támadás történt Németországban is.

A német belügyminiszter néhány órával a szándékosságot feltételező rendőrségi közlemény előtt nem zárta ki, hogy merénylet történt. „Nem szeretném kiejteni a számon azt a szót, hogy +merénylet+, de sok minden erre utal" - fogalmazott Thomas de Maiziére keddre virradóra a ARD és az N24 televíziónak nyilatkozva. Hozzátette, hogy a hatóságok egyelőre keveset tudnak a történtek hátteréről, és korai lenne a végleges következtetések levonása.

A berlini rendőrség közben szűkszavú Twitter-bejegyzésében megfogalmazta azt a gyanút, hogy azt a teherautót, amellyel belerohantak a tömegbe, egy lengyelországi építkezésről lopták el.

Ezt megelőzően egy gdanszki szállítmányozási vállalkozó, Ariel Zurawszki a lengyel TVN24-nek nyilatkozva azt mondta, hogy fényképek alapján felismerte a teherautóját. Hozzátette, nem hiszi, hogy az alkalmazásában lévő teherautósofőrnek - aki egyébként unokatestvére - köze lenne a berlini tragédiához. Ő is azt feltételezi, hogy a teherautót ellophatták.

„Ez nem az én gépkocsivezetőm. Ő ezt nem tehette" - mondta a vállalkozó. Kifejtette, hogy mintegy 130 kilós férfiről van szó, aki „aligha oldhat kereket" a tömegben gázolás után. A vállalkozó szerint hétfő délután négy óra óta nincs hír a sofőrről.

A Die Welt című napilap azt írta keddre virradóra internetes felületén rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy

a gázoló feltehetően pakisztáni menekült volt, aki az idén, február 16-án kért menedékjogot Németországban.

Az illető állítólag ismert volt a rendőrség előtt alvilági kapcsolatai miatt. Nem tudni ugyanakkor, hogy kapcsolatban állt-e szélsőséges csoportokkal.

A dpa német hírügynökség is azt írta hajnali hírében névtelenül nyilatkozó biztonsági illetékeseket idézve, hogy az őrizetbe vett sofőr valószínűleg februárban menekültként érkezett Németországba Afganisztánból vagy Pakisztánból. A férfi több nevet használt, ami megnehezíti az azonosítását. A dpa szerint előfordul, hogy a menekültek több néven regisztráltatják magukat, hogy növeljék a tartózkodási engedély megszerzésének az esélyét.

Donald Trump megválasztott amerikai elnök elítélte és „szörnyű terrorcselekménynek" nevezte a berlini gázolást, jóllehet a német hatóságok hivatalosan még nem minősítették terrortámadásnak az esetet.

„Szíveink és imáink a szörnyű berlini terrortámadás áldozatainak hozzátartozóival vannak. Az ártatlan békés polgárokat az utcán ölték meg karácsonyi ünnepi készülődés idején" - olvasható Trump átmeneti stábja által hétfőn kiadott közleményben.

„Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet és más iszlám terrorcsoportok nemzetközi dzsihádjukban (szent háborújukban)  mindig gyilkolják a keresztényeket otthonukban, és ott, ahol imádkoznak. Ezeket a terroristákat, regionális és globális hálózataikat el kell törölni a föld színéről. Ezzel fogunk foglalkozni a szabadságot szerető partnereinkkel" - közölte a megválasztott amerikai elnök.

Trump a Twitteren közzétett bejegyzésében azt írta, hogy a hétfőn történt három incidens - a berlini gázolást, a zürichi lövöldözést és Andrej Karimov ankarai orosz nagykövet meggyilkolása - arra utal, hogy „súlyosbodik a helyzet". „A civilizált világnak el kell kezdenie másképp gondolkodnia" - írta.

Az éjszaka folyamán több uniós vezető, valamint a NATO és az Európa Tanács főtitkára is részvétét fejezte ki a berlini áldozatok hozzátartozóinak. Francois Hollande francia államfő közleményben jelezte, hogy a „franciák osztják a németek gyászát".
 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét
Krónika

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét

Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn
Főtér

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
Székelyhon

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS