Idén tavasszal írták ki a Petőfi Sándor-programot. És máris nagyon eredményesnek tartják.
A budapesti nemzetpolitikai államtitkárság sikeresnek ítéli a Kárpát-medencei szórványmagyarság támogatására indított Petőfi Sándor-programot. Az összegzés szerint a szórvány közösségek részéről rendkívül pozitívak a visszajelzések.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága idén márciusban hirdette meg a programot. Az ötven ösztöndíjas feladata: az egykori monarchia területén szórványban élő közösségek támogatása, mert ott a legnagyobb veszélye a teljes asszimilációnak. Az értékőrző, tájékoztatási, közösségépítő program célja még a szórványmagyarság Magyarországhoz való kötődésének, magyar azonosságtudatának erősítése, támogatása - idézték fel a kezdeményezés elindítását.
Az eddigi tapasztalatok alapján a Kárpát-medencei szórvány közösségekben nagyon sikeres a kezdeményezés. A pályázó szervezetek, közösségek visszajelzései azt mutatják: nagyon hasznos az a segítség, amit az ösztöndíjasok nyújtanak, mind az 50 ösztöndíjas beilleszkedett, értékes tagja lett a közösségeknek, amelyekre inspirálóan hat a jelenlétük.
Az összegzés szerint az ösztöndíjasok közreműködtek többek között folklórfesztiválok, nyelvtanfolyamok, népművészeti táborok, szüreti mulatság, bibliai vetélkedő, könyvbemutatók, filmfesztivál, kiállítások és gasztronómiai vásárok megrendezésében.
Rendkívül fontos eredmény, hogy több régióban indult be újra vagy szerveződött meg a magyar nyelvi oktatás - írta az államtitkárság.
Kitértek arra is, hogy az iskolai és gyerekprogramok mellett az ösztöndíjasok közül sokan hasznosították néptáncos és zenei tudásukat is. Beindult vagy új lendületet kapott a gyermekeknek szóló néptáncoktatás Beregrákoson, Resicabányán, Segesváron és Nagysármáson. Magyar kórustalálkozók és fellépések szerveződtek Nagykaposon és Vukováron egyaránt - sorolták az eredményeket.
Jelezték: az államtitkárság szándéka a programmal a konkrét segítségen túl az volt, hogy végre Magyarországon is megismerhesse bárki a szórványban élők mindennapjait. Az ösztöndíjasok ezért rendszeresen hírt adnak munkájukról a Petőfi Sándor-program honlapján.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.