// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Románia

Nem sikerült a terrorista jellegű fenyegetést rábizonyítani Antal Árpádra

Ezért vádemelés nélkül zárták le Bogdan Diaconu ez irányú beadványát.

Vádemelés nélkül zárta le a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) azt a vizsgálatot, amelyet Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ellen indított egy terrorista jellegű fenyegetőzésnek vélt politikai nyilatkozata miatt – közölte internetes oldalán a Krónika.

A DIICOT azt követően indított vizsgálatot Antal Árpád ellen, hogy az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa 2014 decemberi ülésén Frunda Györgyhöz, Victor Ponta akkori miniszterelnök tanácsadójához szólva azt mondta: „Kérje meg a főnökét, a miniszterelnök urat: utasítsa helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, minősíti a miniszterelnök urat is, és hacsak valakinek nem érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen '90-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányunkba”.

Antal Árpád a keddi sajtótájékoztatóján lejátszotta a hangfelvételt, és elmondta, tavaly szeptemberben az ügyészség már egyszer közölte, hogy a hivatalból indított eljárást vádemelés nélkül lezárta. Akkor az ügyész megállapította, hogy egy politikai nyilatkozat hangzott el, nem volt benne uszítás, hanem „történelmi eseményekre történt utalás, és felhívás, hogy ezek ne ismétlődjenek meg”. A tavaly év végén azonban kiderült, hogy Bogdan Diaconu képviselő beadványa nyomán újabb eljárás indult az ügyben. Az ügyészség most azt közölte, hogy ebben az esetben sem történt vádemelés.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro