Nem engedi a bíróság. Ráadásul meghosszabbították a politikus hatósági felügyeletét.
A legfelsőbb bíróság végzése értelmében nem utazhat Magyarországra a korrupcióval vádolt, és ezért hatósági felügyelet alá helyezett Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere. A múlt hét végén hozott végzést honlapján tette közzé a legfelsőbb bíróság.
Horváth Anna az MTI-nek elmondta, hogy
Ehhez kérte az engedélyt az őt vádoló korrupcióellenes ügyészségtől (DNA). Az ügy a kolozsvári táblabíróságra került, és a tárgyaláson jelen levő ügyész nem kifogásolta a kérést, így a bíróság azt első fokon jóvá is hagyta. A DNA mégis fellebbezett, és a legfelsőbb bíróság helyt adott ennek. A bíróság arról is döntött, hogy hatvan nappal meghosszabbítja az RMDSZ politikusa elleni hatósági felügyeletet.
A hatósági felügyelet értelmében a volt alpolgármester nem veheti fel a kapcsolatot az ügyében érintettekkel, rendszeresen meg kell jelennie a hatóságok előtt, és az ügyészség jóváhagyását kell kérnie, ha külföldre akar utazni.
Horváth Anna megerősítette az MTI értesülését, hogy
Hozzátette: a legfelsőbb bíróság egyelőre nem indokolta meg a kiutazása megtiltására vonatkozó döntését. Ezt azért is sérelmezi, mert már tizedik hónapja kifogástalanul teljesítette az ellene hozott kényszerintézkedés minden részletét – mondta.
„Ez arra utal, hogy pszichológiai nyomást kívánnak rám gyakorolni. Az elmúlt tárgyalások egyikén az ügyész meg is fogalmazta, hogy a bírósági felügyelet célja ebben az esetben az, hogy ellenőrzés alatt tartsák a megnyilvánulásaimat és a viselkedésemet. Ilyen passzusra nem hiszem, hogy bárhol is rábukkanhatnánk a büntetőeljárás törvénykönyvében” – nyilatkozta a politikus, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke.
A DNA befolyással való üzérkedéssel vádolja a volt kolozsvári alpolgármestert.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.