Elsősorban a vény nélkül kapható szerek eladása esett vissza.
Történt valami, amire aligha számítottunk: bár logikusan az következne, hogy egy világjárvány mindenkinek rossz, kivéve a gyógyszergyártó cégeket, a mostani helyzet mégis negatívan befolyásolja ezt a szektort is. A járvány kezdete óta egyre kevesebb bogyó fogy a gyógyszertárakból, ez a visszaesés júniusban volt a legszembeötlőbb: 16,6 százalék (mennyiségben, nem árban) az előző év júniusához képest.
A csökkenés folyamatos a járvány kezdete óta, és igazából arra mutat rá leginkább, hogy mennyi fölösleges dolgot szedtünk korábban, hiszen nincs idő a fejfájásra. Júniusban összesen körülbelül 16,5 millió doboz gyógyszert adtak el országszerte.
Az év első hat hónapjában 2019 első feléhez képest átlagban 6,26 százalékkal esett vissza a gyógyszereladás.
Dragoș Damian, az ország legnagyobb gyógyszergyára, a múlt évben 736 millió lejes forgalmat lebonyolító Terapia képviselője szerint a visszaesés elsősorban abból adódik, hogy a járványhelyzetben az emberek a korlátozások és a fertőzésveszélytől való félelem miatt nem jutnak el olyan könnyen a gyógyszertárakba és kórházakba – plusz ugye még volt a kijárási tilalom is.
Persze az sem teljesen igaz, hogy csak a mellékes, nem létfontosságú gyógyszereket nem vesszük meg – ez a része csak a gyógyszercégeknek rossz. A hazai betegszövetségek felhívták a figyelmet arra, milyen veszélyekkel jár az, hogy sok, egyéb betegséggel (nem koronával) küzdő beteg nem jut hozzá időben a megfelelő kezeléshez (a korona miatt).
Egy vâlceai gyógyszerlánc-tulajdonos ugyanakkor a Mediafaxnak elmondta: tapasztalata szerint elsősorban a recept nélkül (és legtöbbször nem orvosi ajánlásra) kiváltható bogyók fogynak kevésbé, mint például a különféle táplálékkiegészítők, vitaminok, az emberek inkább az orvosok receptjeire szorítkoznak, és azokat a gyógyszereket veszik, amelyek egy konkrét (nem képzelt) betegség konkrét kezelésére valók.
Dragoș Damian szerint ugyanakkor pénzben nem olyan látványos a visszaesés, mint az eladott gyógyszerek mennyiségében, hiszen a gyógyszertáraknak van egy csodafegyverük: drágítanak.
Kösz.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.
Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.

Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.

Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.

… Dan Tanasă uszítása sajnos nagyon bejött, ezúttal Kolozsváron vertek meg súlyosan egy vendégmunkást… és habként a tortán, az Új Jobboldal nevű szélsőnackópárt tüntetni készül a vendégmunkások ellen.

Felborult egy autóbusz egy Kolozs megyei település közelében. Innovatív, virtuális valóságot terapeutikus céllal használó kezelést vezettek be egy romániai kórházban.