// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk

Nem kapnak diplomát az idén érettségizettek

// HIRDETÉS

Csak igazolást arról, hogy sikeresen vizsgáztak. Mert az okleveleket eddig nyomtató cégre rászállt a DNA.

Érettségi oklevél helyett egyelőre csak igazolást kapnak az idén sikeresen vizsgázók, mert a tanügyminisztérium már nem veszi igénybe a diplomákat 1962 óta nyomtató Romdidac szolgáltatásait. 

Az 1989 előtt minisztériumi igazgatóság, utána céggé privatizált Romdidac szerződéseit a Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálja, mert gyanúja szerint korrucpióval és adócsalással jutott monopóliumhoz a diplomanyomtatási piacon.

Remus Pricopie tanügyminiszter az állami monopólium híve, legalábbis ami az oklevelek nyomtatását illeti. Elmondta, nem rendezne versenytárgyalást, hanem a Nemzeti Nyomdával szeretné kinyomtatni a diplomákat. Ehhez viszont meg kell változtatni a jelenlegi törvénykezést (hogy a diplomákért ismét a tanügyminisztérium feleljen), ami időbe telik.

A miniszter létrehozná az oklevelek online adatbázisát is, amelyben bármikor ellenőrizhető egy diploma hitelessége.

Az érettségi lebonyolítását szabályzó rendelet szerint a diákok legkésőbb tíz nappal az utolsó vizsga után meg kell, hogy kapják a sikeres érettségit bizonyító oklevelet. Oklevél helyett viszont most mindenki csak egy igazolást fog kapni. 

Korábbi években is éltek az igazolások gyakorlatával. A rendelet szerint az igazolások érvényességi ideje legtöbb 15 nap volt, ezért most ezt a rendeletet is módosították, így azok már egy teljes évig érvényesnek számítanak.

Mi több, módosítani kellett az egyetemi felvételiket szabályozó rendeletet is, hogy az egyetemek fogadják el az igazolásokat és azok hitelesített másolatait a jelentkezők dossziéiban.

Pricopiét Facebook-oldalán kérdezték, hogy mit tegyenek azok a diákok, akik idén érettségiztek, és külföldi egyetemekre jelentkeztek, mert többségük július 30-ig be kell, hogy nyújtsa az érettségi bizonyítványt. A miniszter nem aggódik emiatt, szerinte az iskolák által kiadandó igazolások is ugyanúgy törvényes okiratnak számítanak, mint az oklevél. 

Szerinte Románia az egyetlen ország, ahol napokkal a vizsga után kiállították az okleveleket, más országokban hónapokig, akár egy évig is az igazolással boldogulnak a diákok.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása
Székelyhon

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása

A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

// még több főtér.ro