// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

Nem írta alá a magyargyalázó memorandumot a Bihar megyei tanács elnöke

// HIRDETÉS

A dokumentumban, amelyben Nagyváradot „a román egyesülés városává” nyilváníttatnák, Budapestet „a magyar elnyomók fővárosának” titulálják, és úgy vélik, a magyarok hálával tartoznak a megszálló, fosztogató román hadseregnek. Pásztor Sándor köszönte, de nem kért belőle.

A „román egyesülés városává” nyilváníttatnák Nagyváradot helyi román történészek, az erre vonatkozó, magyargyalázó megfogalmazásokat is tartalmazó memorandumot pedig más helyi vezetőkkel együtt Pásztor Sándorral, a Bihar megyei önkormányzat elnökével is aláíratták volna, aki azonban erre nem volt hajlandó.

Az ötlet az állami finanszírozású, kizárólag román nyelven oktató Nagyváradi Egyetem nacionalista oktatóiról hírhedt történelem karának vezetőitől származik, kezdeményezői között ott van az egyetemen tanító Mihai Drecin történész is, a soviniszta Nagy-Románia Párt korábbi városi tanácsosa, megyei elnöke is, aki azóta párttársaival együtt átiratkozott a még sovinisztább Egységes Románia Pártba (PRU).

A memorandumban emlékeztetnek, hogy az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés jövő évi centenáriuma alkalmából Bukarest és Jászvásár mellett Gyulafehérvárt is „a román egyesülés városává” nyilvánították. Ennek apropóján, arra hivatkozva, hogy 1918 október 12-én egy, - az akkor egyébként mintegy 93 százalékban magyar többségű – Nagyváradon élő román ügyvéd, Aurel Lazăr házában fogalmazták meg azt a dokumentumokat, amelyben kimondják a románok által is lakott kelet-magyarországi megyék elszakadását, Nagyváradot is az egyesülés városává nyilváníttatnák a kormánnyal és a parlamenttel – Araddal és Nagyszebennel egyetemben, amelyek szerintük szintén „joggal vindikálhatják maguknak” a címet.

A memorandumban, amelyet a történelem kar tanárai mellett az egyetem rektora, valamint több más vezetője, Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója és Ilie Bolojan nagyváradi polgármester is aláírt, Budapestet többek között „a magyar elnyomók fővárosaként” emlegetik, de emellett azon véleményüknek is hangot adnak, miszerint nekünk, magyaroknak hálásaknak kéne lennünk Romániának, mivel 1919-ben a román hadsereg verte le a Kun Béla-féle kommunista Tanácsköztársaságot.

Innen szó szerint idézzük, mert eszelős a szöveg:

„Ezzel esélyt adtak, hogy Magyarország politikai fejlődése a nyugat-európai demokrácia irányába induljon el. Hogy ezt nem tette meg, hanem Horthy Miklós jobboldali autoriter rendszerét honosította meg, az a magyar nemzet akkori vezetőinek mentalitásán és frusztrációin múlott”.

Érthető módon a magyarokkal szemben ilyen megfogalmazásokat használó memorandumot Pásztor Sándor, a megyei közgyűlés RMDSZ-es elnöke nem volt hajlandó aláírni.

Mint az eBihoreanul portálnak elmondta, két részlet módosítását kérte, ám azt a választ kapta, hogy egyetlen vesszőt sem lehet módosítani a szövegben. Ezért aztán a PRU már említett történész-politikusa nem hagyta üresen az aláírásra szolgáló rubrikát, hanem beírta a neve mellé, hogy „nem kívánta aláírni.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro