A DIICOT házi őrizetet rendelt el Mihai Lucan ellen.
Házi őrizetet rendelt el pénteken a Bukaresti Táblabíróság Mihai Lucan orvos ellen, akit ötmillió lej elsikkasztásával vádol a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT). A táblabíróság elfogadta a DIICOT megfellebbezését, és hatálytalanította a bukaresti törvényszék 2017. december 22-i döntését, melynek értelmében hatósági felügyelet alá helyezték az orvost. Az orvos fia ugyanebben az ügyben szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet.
A DIICOT azt követően indított eljárást, hogy Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője feljelentést tett az orvos ellen. Az ügyészek több tanút, többek közt Kolozsvár polgármesterét és az egészségügyi minisztert is kihallgattak.
Mihai Lucan ellen a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség indított büntetőjogi eljárást bűnszervezet létrehozása és rendkívül súlyos következményekkel járó sikkasztás gyanújával. A sebészt azzal gyanúsítják, hogy
A DIICOT szerint a bűnszervezet tagjai 2005 és 2016 között a klinika tulajdonában található javakat használták, tulajdonították el, illetve kereskedtek ezekkel, és egy magánklinika javára használtak fel bizonyos szolgáltatásokat.
Az ügyészek azt állítják, hogy a rákos megbetegedések kezelésére használt, korszerű orvosi készüléket törvénytelenül vittek át az urológiai klinikáról Lucan magánklinikájára, ahol hat évig dolgoztak vele. Az orvosi felszerelés mellett az ezzel végzett kezeléshez szükséges fogyóanyagokat is rendszeresen az urológiai intézet vásárolta meg, a páciensek azonban a magánklinikának fizették ki a kezelés ellenértékét,
Ugyanakkor a Mihai Lucan magánklinikáján megműtött betegek az operáció előtt és után az urológiai intézetben részesültek ellátásban, itt azonban a reális árnál sokkal kevesebbet fizettek a szolgáltatásokért.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.

További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.