Kelemen Hunor pedig az RMDSZ európai eszmék iránti elkötelezettségét emlegette.
Romániának „el kell foglalnia megérdemelt helyét az Európai Unió kebelén és a schengeni övezetben” – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, aki csütörtökön érkezett bukaresti látogatásra és beszédet mondott a parlament két házának együttes ülésén.
Juncker szerint Románia „jelentős erőfeszítéseket tett” az utolsó tíz évben a korrupció visszaszorítására, az igazságszolgáltatási rendszer reformjára és hozzátette: a Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) lezárásának nem kell a „reformfolyamat befejezését jelentenie”.
„Az MCV lezárása még mélyebb együttműködést jelent (...), mert ez az alapja az államok és népek közötti kapcsolatnak. (...) Számíthatnak az Európai Bizottság fenntartás nélküli támogatására, főleg ami az európai strukturális és beruházási alapokat illeti. Én meg támogatom a román hatóságokat abban, hogy az elért fejlődés visszafordíthatatlan legyen” – mondta az EB elnöke.
Kiemelte: a román társadalom két legfontosabb célkitűzése
„Az állampolgárok bizalmát ki kell érdemelni és ezt az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosításával és a hatalmi ágak szétválasztásával lehet elérni” – hangsúlyozta Juncker.
Az EB elnöke szerint Romániának minél hamarabb a schengeni övezet részévé kell válnia.
„Romániának el kell foglalnia megérdemelt helyét az Európai Unió kebelén és a schengeni övezetben. A csatlakozási kritériumok igen világosak voltak és, ismétlem, ezeket nem kell tovább nehezíteni. Romániának minél hamarabb a schengeni-övezet részévé kell válnia, mert megérdemli ezt a helyet” – szögezte le Jean-Claude Juncker.
Arról is beszélt: büszke arra, hogy részese volt az Európai Unió „sorsdöntő pillanatának”, amikor Románia csatlakozott az EU-hoz.
tudom, hogy ez néha közhelyesen hangzik. Utoljára 2003-ban jártam itt és megtiszteltetés számomra, hogy ma a parlamentben beszélhetek, ahol önök a román népet képviselik, egy bátor, elkötelezett népet, amelyet oly régóta szeretek. Idén Románia EU-s csatlakozásának tízedik évfordulóját ünnepeljük és meghatódva emlékszem 2007. január 1-jére, amikor Románia csatlakozott a megbékélt európai nemzetek köréhez. Akkor egyesültünk” – nyilatkozta az EB elnöke.
Juncker hangsúlyozta, hogy ő mindig támogatta Románia EU-s csatlakozását.
„A csatlakozás útján luxemburgi miniszterelnökként kísértem végig önöket, nem atyai módon tettem ezt, hanem testvérként. Megismertem a demokratikus Románia államelnökeit és miniszterelnökeit” – mondta Juncker, aki hozzátette, hogy sok európai számára ismeretlenek a román nép erőfeszítései, nem tudatosították, hogy milyen erőbedobásra volt szükség ilyen rövid időn belül átalakítani az igazságszolgáltatási, gazdasági, politikai és szociális rendszert, hogy ezek megfeleljenek az európai elvárásoknak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.