// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália

Nem adja vissza az állam a Batthyáneum könyvtárt az egyháznak

// HIRDETÉS

A restitúciós bizottság ismét kedvezőtlen döntést az egyázra nézve a felbecsülhetetlen értékű gyulafehérvári könyvtár és csillagvizsgáló ügyében.

A kormány alárendeltségében működő restitúciós bizottság elutasította a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár és csillagvizsgáló visszaszolgáltatását a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyének. Amint Potyó Ferenc, a főegyházmegye általános helynöke az MTI-nek pénteken elmondta, a bizottság szeptemberben tárgyalta a Batthyáneum ügyét, és egy bő héttel ezelőtt értesítette a főegyházmegyét a kedvezőtlen döntésről. A

Batthyányi Ignác püspök által alapított könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek, ősnyomtatványok mintegy háromnegyedét.

„Arra hivatkoztak, hogy a visszaigénylő nem azonos a telekkönyvben szereplő egykori tulajdonossal. A könyvtárat és a csillagvizsgálót ugyanis az érsekség kérte vissza, a telekkönyvben viszont tulajdonosként a Csillagda bejegyzés szerepel” – magyarázta az általános helynök. Hozzátette, általános gyakorlat volt egykor, hogy nem magát az egyházat, hanem az egyház valamely belső egységét tüntették fel tulajdonosként. Elmagyarázta,

ma is az érsekség tulajdonában van a Csillagda nevű szőlős,

ennek a bevételeiből fedezték egykor a könyvtár és a csillagvizsgáló fenntartási költségeit.

Az államot 2012-ben kártérítés fizetésére kötelezte az Emberi Jogok Európai Bírósága amiatt, hogy évtizedeken át nem hozott döntést a Batthyáneum visszaszolgáltatása ügyében. A strasbourgi bíróság azért marasztalta el az államot, mert 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel szolgáltatta vissza a Batthyáneum épületét az egyháznak, de a tényleges visszaszolgáltatásra nem került sor. A restitúciót a Szociáldemokrata Párt Fehér megyei szervezete támadta meg peres úton. A Gyulafehérvári Táblabíróság 2003 októberében jogerős ítéletben utasította el a visszaszolgáltatást arra hivatkozva, hogy Batthyány Ignác püspök

az egyházára és Erdélyre hagyta az értékes könyvtárat, Erdély pedig jelenleg Románia része.

Az 1998-ban elindított visszaszolgáltatás csak az ingatlanra terjedt ki. A 2002-ben elfogadott restitúciós törvény immár az ingatlanokkal együtt államosított ingóságok visszaszolgáltatásáról is szólt. Az e törvény alapján benyújtott újabb visszaigénylési kérvényére adott most elutasító választ a bizottság. Potyó Ferenc érseki helynök az MTI-nek elmondta, az egyház fellebbez a bizottsági döntés ellen, és soha nem mond le arról a könyvtárról, amelyet egykori püspöke hozott létre, és amely a kommunista államosításig az egyház tulajdonában volt.

A Batthyáneum esetében a könyvtárban őrzött kódexek, ősnyomtatványok felbecsülhetetlen értéket jelentenek. Ezek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.

Fotó: revistasinteza.ro/Vakarcs Loránd

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt
Székelyhon

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt

Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.

// még több főtér.ro