// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Néha elég egy hamis diploma, hogy valaki útügyes igazgatóként egymillió lejt kuporgasson össze

// HIRDETÉS

Persze az is előfordul hazánkban, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg az ügyészek összetörik.

Bemutatjuk önöknek Bogdan Laurențiu Bratu urat. Ez az úr a craiovai útügyi hivatal igazgatója volt, egészen pontosan 2014-től 2021-ig. Amivel nincs is semmi baj, hiszen nem árt, ha olyan ember áll egy útügyi hivatal élén, aki érti a dolgát.

Csakhogy Bratu úr esetében akadt egy kis szépséghiba. Nevezetesen az, hogy még 2014-ben, amikor ez az úr az állásra jelentkezett, egy hamis egyetemi diplomát is csatolt az okmácsomaghoz. Amelyet akkor (és a későbbi munkaszerződés-kiegészítések alkalmával is) a munkáltató elfogadott.

Igazgató úr pedig boldogan végezte a munkáját és az azóta eltelt bő hat év alatt zsebre is tett jó egymillió kemény lejt. Persze, időközben lépegetett is felfelé a ranglétrán, ami, ugye, fizetésemelésekkel jár.

Érdekes, hogy 2014 óta senki sem vette észre, hogy az a bizonyos egyetemi diploma hamis, noha a hírek szerint 2016-ban egy bukaresti bizottság semmisnek nyilvánította a papírdarabot, lévén, hogy hamisnak bizonyult.

De az igazság néha Romániában is felszínre kerül. Az ügyészség végre a tettek mezejére lépett, leleplezte a jó igazgató hamis diplomás alapokon nyugvó karrierjét és bíróság elé idézte Bratu urat, mégpedig csalás vádjával.

Persze az országos útügyi hivatal is csatlakozott a perhez, hiszen kiderült, hogy igazgató úr összesen 1 037 057 lejjel károsította meg az intézményt. A biztonság kedvéért lefoglaltak két, Bratu úr által birtokolt ingatlant is.

Kíváncsian várjuk az ítéletet. Mert a végső igazság kihirdetéséig azért még van egy kicsi.

Megjegyezzük: Bratu úré nem az első ilyen eset (és ezek csak azok, amelyekre fény derült): tessék csak kattintani, ide vagy ide.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro