// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Négymilliárd euróval segít a Világbank

// HIRDETÉS

Ekkora hitelkeretet nyit Bukarest számára a 2014-2017-es időszakban. A pénzzel a romániai reformokat és szerkezetátalakítást támogatnák.

Románia arról állapodott meg a Világbankkal, hogy a négyéves stratégia alapján rendelkezésére bocsátott pénzt főleg az egészségügyre, az oktatásra és a társadalmi felzárkóztatásra fordítja, ugyanakkor egyes energetikai projekteket is finanszírozhat a hitelkeretből.

A nemzetközi pénzintézet igazgatótanácsa május 27-i ülésén hagyja jóvá a Románia és a Világbank közötti új, négyéves partnerségi stratégiát, amelynek alapján a Világbank évi egymilliárd eurós hitelkeretet biztosít majd a romániai fejlesztési projektekre

— közölte Ponta. A román kormányfő szerint a hitelfeltételek a "lehető legkedvezőbbek": a kamat 3,5 százalékos, a törlesztés időtartama pedig 18 év.

Románia arról állapodott meg a Világbankkal, hogy a négyéves stratégia alapján rendelkezésére bocsátott pénzt főleg az egészségügyre, az oktatásra és a társadalmi felzárkóztatásra fordítja, ugyanakkor egyes energetikai projekteket is finanszírozhat a hitelkeretből.

Így megvoltak illetődve a hölgyektől a megbeszélésen. Simít, előránt!

Románia tavaly szeptemberben 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződést kötött a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal (EB), ezt a pénzt azonban a bukaresti kormány csak szükség esetén hívja le.

A román államadósság több mint 50 milliárd euró.

Az Eurostat adatai szerint a román állam tartozásainak értéke a GDP 38,9 százalékának felel meg, és csak 5 európai országnak van ennél kisebb államadóssága. 2008-ban a román államadósság a GDP 13,4 százalékát tette ki. 2009 és 2011 között Románia csaknem 19 milliárd eurós hitelt vett fel az IMF-től és az EB-től, amelynek törlesztő-részleteit most is fizeti.

Fotó: gov.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro