// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Ne hagyjátok a templomot, az iskolát és az RMDSZ-t!

// HIRDETÉS

Huszonöt év az huszonöt év. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nagyszabású gálaesten ünnepelte negyedszázados fennállását.

A különböző helyi megemlékezések után az RMDSZ láthatóan kitett magáért: a Kolozsvári Magyar Opera épületében szombat délután az erdélyi és Kárpát-medencei politikai élet jelentős szereplői mellett összegyűlt a hazai kulturális elit tekintélyes hányada is. Az egy négyzetméterre eső politikussűrűség ennél nagyobb már nem is lehet, országos potentátok és területi küldöttek cserélik az eszmét az előtérben, az Írj levelet Zsoltnak feliratú tábla előtt.

Közben a teremben kivetítőn peregnek az elmúlt 25 évet bemutató archív felvételek, korrekt módon némelyiken még Tőkés László is felfedezhető, aztán amikor Eckstein-Kovács Péter is leül mögénk, akkor kezdődhet a műsor.

Itt lehetett levelet írni Nagy Zsoltnak 

A házigazda, Hatházi András színművész elsőnek Markó Béla exelnököt szólítja színpadra, aki alighanem a legnagyobb tapsot kapja az est folyamán (valószínűleg csak azért nem adományozzák neki a szövetség tiszteletbeli elnöki címét, mert volt már némi rossz tapasztalatuk a cím korábbi birtokosával), és ő vissza is igazolja az elvárásokat.

Markó még mindig messze a legjobb rétor az RMDSZ vezérkarában, máris megteremti a captatio benevolentae-t azzal, hogy elmondja: eredetileg szabadon, papír nélkül akart beszélni, de aztán arra gondolt, hogy minek adjon pluszmunkát a szerveknek, akiknek hallás alapján kell fordítaniuk a szövegét. Mert lám, „egy kolléga” is megjárta (finom utalás az amúgy jelen lévő Antal Árpád esetére). „Nem azért dolgoztunk...” kezdetű mondatokban sorolja az elmúlt évtizedek sérelmeit, virágnyelven érintve Markó Attila és Nagy Zsolt ügyét vagy a himnusz- és zászlóbotrányokat.

Reményik Sándor Templom és iskola című versét citálva (régebben kicsit unta, de szerinte kezd újra aktuálissá válni) azt is felsorolja, mit nem szabad hagyni. Kíváncsian várom, hogy kimondja-e az RMDSZ nevét is. Kimondja.

Székelyföld találkozik Kolozsvárral: Horváth Anna Tamás Sándorral és Borboly Csabával

Kimondásban Semjén Zsolt is jeleskedik: a magyar kormány miniszterelnök-helyettese olyan szép szavakkal méltatja a szövetséget, hogy a Marosvásárhelyen tisztújító néppártosok szíve összefacsarodna, hogyha hallanák. Mondandójából két erős állítást emelnénk ki. Az egyik: továbbra is kizárólag etnikai pártokra van szükség a sikeres nemzeti érdekvédelemhez. A másik: nem engedhető meg az RMDSZ gyengítése, a szövetségnek ott van a helye a román törvényhozásban, és kész. Azt hiszem, az ilyesmit hívják kódolt politikai üzenetnek.

Az összmagyar testvériség nevében felszólal Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség pártjának első embere és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetője is. Berényi üti meg a leginkább emberi hangot a gála szónokai közül: egy üveg barackpálinkával a kezében lép a mikrofonhoz, amit ajándékba hozott, de elárulja, hogy az autóúton már megkóstolták a nedűt a kollégáival.

Szó szerint súlyos díjat vihetett haza Kántor Lajos

Amikor Kelemen Hunor a színpadra lép, az addigi úzussal ellentétben nem a saját portréja, hanem Nagy Zsolt képe jelenik meg a kivetítőn, a Veled vagyunk, Zsolt felirat kíséretében. Az RMDSZ elnöke nagyjából ugyanazokat a témákat variálja, mint Markó, csak sokkal explicitebben fogalmaz: hitet tesz a négyévi börtönre ítélt egykori miniszter, valamint a Mikó-ügy meghurcoltjai mellett. „A szabadságnak kedd óta egészen más jelentése van Nagy Zsolt számára, és számunkra is” – fogalmaz.

Ezután jöhet az életműdíj és az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjak kiosztása. A közösségi sorskérdések iránt elkötelezett, „írástól az emberig” élő tollforgatóként Kántor Lajos részesül az első alkalommal adományozott életműdíjban, Bogdán Zsolt előadóművészi, Jánk Károly költői, Bartha Ciupe Ernő pedig képzőművészi tevékenységével érdemli ki a kitüntetést. Bartha egyébként ajándékot is hoz az RMDSZ elnökének: egy szelektív látást biztosító szemüveget.

Kelemen Hunor és a szelektíven látó szemüveg

És most már tényleg nincs más hátra, mint hogy kezdődjék a kulturális műsor. Stílusosan: operettel.

Az előtérben elhelyezett asztalokon pedig megjelennek az első pezsgősüvegek.

Verestóy Attila (f)elmenőben

Szöveg: Papp Attila Zsolt; fotók: Szántai János

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés
Krónika

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés

Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat
Székelyhon

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat

Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.

// még több főtér.ro