// 2026. február 24., kedd // Mátyás

Nálunk is felmerült a vasárnapi zárva tartás lehetősége

// HIRDETÉS

Két PNL-s honatya állt elő az ötlettel, mely Magyarországon már egy ideje működik: zárják be vasárnaponként a nagy bevásárlóközpontokat.

Zárva tartásra kötelezné vasárnaponként és ünnepnapokon a 2500 négyzetméternél nagyobb hipermarketeket két liberális törvényhozó, akik módosító indítványt terjesztettek be a parlamentben.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) két képviselője, Nini Sapunaru és Tinel Gheorghe azzal indokolták indítványukat, hogy ennek köszönhetően fellendülhetne a hagyományos kereskedelem. A romániai RFI rádió hétfői tudósítása szerint gazdasági elemzők fenntartásaikat fejezték ki a kezdeményezés sikerével kapcsolatban. A honatyák szerint a zárva tartásra kötelezés azért is lenne hasznos, mert

a vásárlók több időt töltenének a családban vasárnap, és több idejük maradna a mozgásra és egyéb szabadidős tevékenységre.

A honatyák a 2009/321-es törvényt akarják módosítani úgy, hogy a kiskereskedelemben tevékenykedő, 2500 négyzetméternél nagyobb, élelmiszereket és nem élelmiszereket áruló üzletek kötelező módon zárva legyenek vasárnaponként és ünnepnapokon.

A képviselők úgy vélik, hogy a kötelező zárva tartás arra kényszerítené a vásárlókat, hogy a napi és heti vásárlást munkanapokon vagy a hétvége első felében végezzék el. Szerintük a törvénymódosításnak kedvező hatása lenne a mezőgazdasági termelőkre, akik több árut tudnának eladni a hagyományos piacokon, és így a hazai termelők nagyobb támogatásban részesülnének, akárcsak a kis boltokat működtetők.

Constantin Rudnitchi gazdasági elemző szerint a törvénymódosítást azonnal nem lehet alkalmazni, hiszen féléves-egy éves átmeneti időszakra lenne szükség, amíg a kis boltok megerősödnek, és megfelelő

alternatív kínálatot tudnak kínálni a vásárlóknak arra az esetre, ha valóban zárva tartásra kötelezik a hipermarketeket.

Az elemző szerint az is gondot jelent, hogy a kistermelők közül, akik sokan a zöldségpiacokon maguk értékesítik árujukat, kevesen fizetnek adót, így előbb az államnak kellene megoldást találnia arra, hogy növelje a piaci kereskedelemben résztvevők adófegyelmét. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro