// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Nahát! Eltűnt a bíróságról a korrupt rendőrökkel cimborázó milliomoscsemete aktája

// HIRDETÉS

A Bihar megyei törvényszéken két hónapja keresik a dossziét, eredménytelenül. És még csak nem is szóltak a rendőségnek.

Románia egyik legvagyonosabb családjának sarja, Victor Micula hosszú évek óta a törvények felett állónak érzi magát. Megvan rá az oka: bármilyen botrányba is keveredett, soha semmilyen következménye nem lett az ügynek. Száguldozhatott tűzpiros Ferrarival Nagyvárad egyik sétáló utcájában, éjszakai driftversenyeken túráztathatta a luxusautóját, vagy éppenséggel AK-47-es gépkarabéllyal lövöldözhetett, komolyabb következmények nélkül. Igaz, vádat emeltek, ám

az ügyészek letartóztatási kérelmét például a bíróság többször is elutasította.

Bár köztudomású volt, hogy a rendőrök a zsebében vannak, arra azért senki sem gondolt, hogy rendőr cimboráinak köszönhetően egyenruhát húzhatott magára, több akcióban is részt vehetett, sőt, még a rendőrségi adatbázisba is beléphetett kénye-kedve szerint. Ez már több volt a soknál: az illetékes ügyészség tavaly eljárást indított ellene és négy korrupt rendőrhaverja ellen. A legújabb fejlemény az ügyben, hogy a bűnügyi aktáinak egy jelentés része egyszerűen eltűnt a nagyváradi bíróság archívumából.

Nehéz elhinni, hogy magától szívódott volna fel el a dosszié, a Bihar megyei törvényszék vezetősége mégsem értesítette erről a rendőrséget, pedig már két hónap is eltelt azóta.

A bírák úgy ítélték meg, hogy az eljárás tovább folytatódhat, mivel az aktáról létezik egy másolat,

mindössze annyi változott, hogy a gyanúsítottak védőügyvédei szeptember közepéig időt kaptak a másolat áttanulmányozására.

A bíróság azt állítja, a dosszié eltűnésének körülményeit akkor fogják megvizsgálni, miután ítélet születik az ügyben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

248 km/órával robogott Székelyföld felé
Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

// még több főtér.ro